Az Eurovíziós Dalfesztivál soha nem volt minőségi szórakozás. Amolyan esztrádműsor volt, ahol almát kellett körtével összehasonlítani, és az embernek az internet előtti korban volt egy olyan érzése, hogy befolyásolhatja a világot a szavazatával, így valaki nyert, s az az ő voksának a hatása – is – volt. De az idő túlhaladt a műsoron. 

Nem csupán arról volt szó, hogy alapvetően rossz dalok születtek. A leadott szavazatok egyértelműen politikai jellegűek voltak, látható volt, hogy Ciprusra mindig Görögországból szavaztak legtöbben, a szlovákok és a csehek egymásnak adogatták a voksokat, a volt Jugoszlávia is összezárt nemegyszer. Magyarországnak nincsenek rokonai, csak egyetlen igaz barátja, Lengyelország. Ezzel a helyzettel pedig nem lehet igazán nyerni, ha nem a dalokról szól a műsor. Így évente szembesülhettünk azzal, hogy lehet itt bármilyen kiválasztós műsor Magyarországon, küldhetünk mi bármilyen istenadta tehetséget a fesztiválra, végül ott leszünk a vert seregben, az ázsiai barbárok örököseiként.

De Magyarország nem ezért nem vesz részt a műsorban, hanem a nyílt és egyértelmű politikai irányvonal miatt. A show botrányt akar kavarni. Már nagyon távol vagyunk attól, hogy valaki a saját neméhez vonzódik. Az előadók harsányan és úgymond polgárpukkasztó módon adják elő az alkalmanként már dalnak se nevezhető szörnyűségeiket, arra törekedve, hogy valaki emlékezzen rájuk. A művészetükkel nem tudják megragadni a figyelmet, hát marad az ízléstelenkedés, az alantas magamutogatás és sokkolás. Alig van olyan ország, amely ne játszotta volna el ezt a fesztivál történelmében. A műsorfolyamban pedig mindig mindenki hitet tesz a sokszínűség és a befogadás eszméi mellett, mintha a szakállas nő természetes volna. Ebben a műsorban nincs demokrácia, nem állhat ki bármilyen érték mellett senki, csakis a woke prófétáinak adnak szót. Az eredmény pedig látható.

Izrael 1973 óta negyvenhét alkalommal vett részt a fesztiválon. Bár egyértelműen ázsiai ország, a speciális politikai helyzete miatt az Európai Műsorszóró Unió (EBU) tagjai közé fogadta és engedélyezte a fellépést, hasonlóképp az UEFA-hoz. Az első fesztivál idején Izrael épp háborút vívott. Azóta számos alkalommal volt ugyanígy, a Szentföld mindig forrongott, az ott élők pedig úgy próbálták élni a mindennapjaikat, hogy tudták, bármikor megszólalhatnak a szirénák és elindulhatnak a tankok.