Magyar Péter gazdasági vezetője a bűnözői tevékenysége alatt azt hazudta a károsultaknak, hogy a médiába, filmgyártásba fekteti be a pénzt, így fizet majd magasabb hozamot. A bírósági ítélet kimondta, hogy egy károsultra vetítve ő okozta a legnagyobb kárt, miután 108 milliót csalt ki egyetlen embertől. Volt, akit rábeszélt arra, adja el a lakását, hogy a pénzt majd „megforgathassa” – írta korábban a lap.
Egy ismert politikus nevét is bedobták a bűnözők
A Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító piramisjáték szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. Az ikerpár nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat 10-30 százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak néhány embernek fizettek ki.
A bűnszervezet vezetőinek gátlástalanságát mutatja, azért, hogy minél több embert ki tudjanak semmizni, jó közéleti kapcsolataikra is hivatkoztak. Többek között megemlítették egy ismert, befolyásos politikus nevét is, akivel természetesen semmilyen kapcsolatban nem álltak. Sőt, az illető politikus jelzett is a hatóságoknak, hogy visszaéltek a nevével, az ügyben indult nyomozás pedig ezután még intenzívebb lett.
Borítókép: Magyar Péter és S. Mária (Fotó: Metropol)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!