Kartellezésért büntették 16 millióra a Tisza Párt jelöltjét

A fővárost akarta megkárosítani, most ott lenne képviselő

2024. 05. 15. 8:11
MAGYAR Péter
Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert próbált megcsapolni Magyar Péter budapesti jelöltje – írta a Mandiner. Ordas Eszter és társai 2020 nyarán igyekeztek a fővárost megkárosítani, nem túl ügyesen, a BKV ugyanis észrevette, hogy a pályázatok jelentős szövegegyezést mutattak, a kartellező négy cég közül kettő pedig röviddel azelőtt alakult meg, ugyanazon a napon. A portál szerint

 a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata során a gyanúba keveredett cégek vezetői beismerő vallomást tettek, és ki is szabták rájuk a büntetést, összesen 16,5 millió forintot.  

A Magyar Péterrel oly elnéző balliberális média pedig inkább hallgat az ügyben.

Mindezek ellenére Ordas Eszter a Tisza Párt fővárosi listájának második helyére került.

A portál felidézte: Magyar Péter jelöltjére Karácsony Gergely is utalt egy korábbi bejegyzésében, akkor azt írta a főpolgármester: „Egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit.”


Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 


 


 


 


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.