Régi-új baloldali arcok
A politikus ismertette: a lejárató, hazugságokkal teli cikkek egy nemrég létrehozott weboldalon és a Miskolciak elnevezésű közösségi oldalon terjednek, valamint a miskolci postaládákban landolt választási újságban találhatók, azonos tartalommal. Nagy Ákos beszámolt róla, hogy utánajártak, ki állhat az online lejárató kampány mögött. Azt derítették ki, hogy
a baloldal miskolci polgármesterjelöltjének, Barkai Lászlónak a kampányfőnökéről, Bernáth Attiláról van szó, aki egykori szocialista miskolci önkormányzati cégvezető, és jelenleg Budapesten, a DK vezette VII. kerület vagyonkezelő cégének (EVIN Zrt.) vezérigazgató-helyettese.
Ugyanennek a cégnek a vezérigazgatója Halmai Gyula, a Miskolc Holding egykori vezérigazgatója, valamint 2019 után gazdaságfejlesztési igazgatója – mutatott rá Nagy Ákos. A VII. kerületben egyébként az a Gyurcsány-párti Niedermüller Péter a polgármester, aki számos botrányáról ismert – idézte fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál. Korábban a DK-s polgármester egy műsorban a fehér, heteroszexuális keresztény embereket „rémisztő képződményeknek” nevezte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!