Megütött egy embert, botrányosan viselkedett Magyar Péter

A baloldali politikus hosszan magyarázkodott az eset után, amin a saját követői is kiakadtak.

2024. 06. 23. 14:36
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egész magyar sajtó attól volt hangos az utóbbi napokban, hogy Magyar Péter egy budapesti szórakozóhelyen vállalhatatlanul viselkedett és botrányt okozott. Szemtanúk szerint a baloldali politikus megütött egy embert, és elvette a telefonját, mert a buliban jelen lévő személy kamerájával felvette a pár hónap alatt országos ismertségre szert tevő ellenzéki pártvezért. Mások azt is látták, hogy később az eltulajdonított telefont a Dunába hajította Magyar Péter. 

Ez még a saját követőinek is sok volt, a Magyar Pétert támogató csoportokban ezekben a perckben is folyik a tűzoltás, nem győzik bizonygatni, hogy mindenki hibázhat, és ebből az egy esetből nem következik semmi. A Tisza Párt alelnökét bírálók viszont felvetették azt, hogy egy 43 éves, egyébként háromgyermekes apa az éjszakában, állítások szerint minősíthetetlenül és alkoholos befolyásoltságtól áthatva, ordenáré módon viselkedett. – Ennek az embernek, az ígéreteinek és a beszédeinek a hatására, 1,3 milliónál is több ember két hete adta oda a szavazatát, a bizalmát. Ennek az embernek és a politikai pártjának, és elhitte, hogy ez az ember jót akar neki és az országnak – vetette fel Ferencz Orsolya fideszes országgyűlési képviselő. 

A legtöbb kommentelő is azt veti fel, hogy ha valaki a saját életében nem tudja tartani a kontrollt, akkor vajon mit fog tenni, ha felelős politikai pozícióba kerül. 

Magyar Péter természetesen hosszan magyarázkodott az eset után, szerinte provokálták, és ezért viselkedett agresszívan. A drága szórakozóhelyre állítása szerint néhány fiatallal ment el, akik néhány italra is meghívták, nem csináltak mást, csak beszélgettek, és szelfiztek. Ennek ellenére megjelentek olyan felvételek is, ahol Magyar egy fiatal lány lábai között csúszik-mászik, és több résztvevő is arról számolt be, hogy a politikus egész éjszaka nőknek tett ajánlatokat, és egyre agresszívabban viselkedett ahogyan lerészegedett. Videó készült arról is, ahogy bizonytalan léptekkel elhagyja a bulihelyszínt. 

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.