Nagy tűz ütött ki Budapesten
Kigyulladt az aljnövényzet a Felső Duna-part mellett.
Kigyulladt az aljnövényzet a Felső Duna-part mellett.
A tűzoltók már oltják a lángokat.
A baloldali politikus hosszan magyarázkodott az eset után, amin a saját követői is kiakadtak.
Kiszelné Mohos Katalin elmondta, keresztényként ő maga is támogatja egy új, szabályos, engedélyekkel bíró kereszt felállítását, magánemberként anyagilag is akár, de semmiképpen nem a természeti környezet kárára.
Teljes terjedelmében égett egy szoba a Kossuth Lajos utcában.
Drámai felvételt tett közzé a Holub József utcai oltási munkálatokról a katasztrófavédelem.
Mintegy ezer négyzetméter alapterületű, dekorációs termékeket gyártó üzem lángolt.
Kétszáz köbméternyi kitermelt fagyökérzet gyulladt ki az Új utcában, a munkálatokat a feltámadó szél is nehezítette.
Lángra kapott ötezer négyzetméteren válogatásra váró, bálázott, vegyes hulladék a Kőrösi úton.
Hiába mentették ki őket a tűzoltók a tizenhat négyzetméteres épületből, már nem tudták megmenteni az életüket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szóljon, aki felismeri!
Csak egy viharra készültek.
Áldozat volt a vb-éllovas eseténél is, így a holland a rivális George Russellével hasonlította össze azt. Kiderült, Piastrit miért büntették, és Russellt miért nem.
A lista három fő kategóriára oszlik: légvédelem, páncélozott járművek és elektronikai hadviselés.
A sofőrök szerint többszörösére nőtt a menetidő, amit az utasok is egyre nehezebben viselnek.
A korábbi PSG- és Chelsea-edző szerint ez csak nekik nem tizenegyes, az ősi rivális nem tudott felhőtlenül örülni a győztes gól után.
Körmönfont tervet eszeltek ki.
A sofőrök szerint többszörösére nőtt a menetidő, amit az utasok is egyre nehezebben viselnek.
A korábbi PSG- és Chelsea-edző szerint ez csak nekik nem tizenegyes, az ősi rivális nem tudott felhőtlenül örülni a győztes gól után.
Körmönfont tervet eszeltek ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.