Fizetés helyett késsel hadonászva próbálta megszerezni a szeszes italt egy Borsod megyei férfi, így egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Késsel hadonászott a miskolci pernahajder, hogy megtarthassa a szajrét, hajmeresztő, ami utána jött
Fényes nappal volt egy kis üldözés.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy miskolci áruházban a nála lévő bevásárlótáskába rejtett öt üveg szeszes italt, melyekről az áruvédelmi címkét korábban eltávolította. A gyanúsított fizetés nélkül igyekezett távozni az üzletből, azonban a biztonsági őr észlelte cselekményét, és feltartóztatta, majd egy külön helyiségbe kísérte.
A gyanúsított aztán kést rántott, hogy a szeszes italokat megtarthassa, a dolgozókat megszúrással fenyegette, így ki tudott jutni az épületből.
A biztonsági őrök egy – a cselekményt észlelő – vásárlóval együtt üldözni kezdték a gyanúsítottat, aki a késsel tovább fenyegetőzött. A férfi menekülés közben elesett, a kést elejtette. A biztonsági őrök utolérték és a rendőrök megérkezéséig visszatartották.
További Belföld híreink
A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas rablás bűntettének a megállapítására.
A bíróság álláspontja szerint a várható szabadságvesztés mértékére figyelemmel, amely 5 évtől 10 évig terjed, a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől megalapozottan lehet tartani. Személyi és vagyoni körülményei, valamint kedvezőtlen előéleti adatai alapján a bűnismétlés veszélye is fennáll, így a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
További Belföld híreink
A végzés nem végleges.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újabb béremelésről döntött a kormány + videó
Szeptember elsejétől magasabb fizetésre számíthatnak.

Kokainozhatott a ferencvárosi taxis baleset okozója + videó
A ruházatából három, fehér porral szennyezett nejlontasak is előkerült.

Rapid délutáni friss – Aranyeső a közszolgálatban dolgozóknak + videó
Rendőrök, katonák, orvosok, ápolók, tanárok és köztisztviselők használhatják fel az összeget újlakás-vásárláshoz vagy lakáshitel-törlesztésre.

Váratlan helyen bukkant fel a köztársasági elnök
Ha egy labda pattog a pályán, és nevetés tölti be az udvart, az öröm része a mindennapoknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk