Mesés összeget kaptak Karácsony haverjai, akik a járatritkítást intézték

Valószínűleg nincs jobb állás ma Magyarországon, mint fővárosi céget vezetni.

Forrás: Ripost2024. 07. 25. 16:26
Karácsony Gergely Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főpolgármester megint kitömte jutalommal a haverokat, miután ötvenmilliárdos adósságba taszította májusban a fővárost – írta a Ripost.

Karácsony Gergely emlékezetes botrányt robbantott ki ki még tavaly azzal, hogy míg eladósította Budapestet, addig hitelből fizetett prémiumot kedvenc kádereinek. A helyzet nem változott, de a módszer finomodott, ugyanis Karácsony inkább „előremenekülve” és áldozati pózban jelentette be a döntését, 

miszerint összesen 200 millió forint jutalmat ad a közcégek vezetőinek

– idézte fel a lap.

Mesés prémium a haveroknak, miközben úszik az adósságban a főváros

Ahogy a Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, az utasokat levágás előtt álló pulykákhoz hasonlító Walter Katalin is részesült a bónuszokból. A BKK vezére a havi 2,8 milliós fizetése mellett 11,6 millió forintot tehet zsebre most, miközben év elején járatritkítási csomagot akart átnyomni sunyin a budapestiek akarata ellenére. Mártha Imre, a luxuséletet élő budapesti közművezér is kapott nem csekély, 11,7 millió forintot, és a sornak még nincs vége.

Mindezt úgy sikerült elintéznie a fővárosi vezetésnek, hogy míg a cégvezetők gazdagodtak, addig a dolgozóknak nem járt semmiféle érdemi jutalom.

Ha ez nem lenne elég, a prémiumosztogatás annak ellenére történik, hogy közel sincs jó anyagi helyzetben a csőd szélén egyensúlyozó fővárosi költségvetés. A negatív számlaegyenleget a főváros annak ellenére érte el, hogy több mint 300 milliárd forintos iparűzésiadó-bevételre tett szert. Budapest ugyanakkor szeptemberig nem számíthat komoly bevételre, így a főváros a hatvanmilliárdos hitelkeretéből gazdálkodik a nyár végéig.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.