A világrend változása hosszú – 20-25 éves – folyamat, ami alatt vita lesz. Ellenfeleink azt fogják mondani, hogy önálló nemzeti nagystratégia helyett betagozódás kell. Ezért állandóan támadni fogják és dolgozni fognak a pályamódosításon. Megkérdőjelezik majd nemcsak a nagystratégia tartalmát, hanem a szükségességét is – mondta Orbán Viktor, leszögezve ugyanakkor: ezt a küzdelmet vállalni kell!
Orbán Viktor: Nemzeti érzelmű, bátor, vagány fiatal harcosokat keresünk
A magyar nagystratégia megvalósításához el kell kezdeni a toborzást a fiatalok között – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az időtáv problémájáról szólva kifejtette, hogy a stratégia utolsó szakaszának megvalósítása a mai húszas-harmincas éveikben járó fiatalokra vár. Ezért – még most és még nekünk – el kell kezdeni a toborzást a fiatalok között!
– hangsúlyozta a kormányfő.
Hozzátette:
a nemzeti tábor csak trombitaszóra bújik elő, és csak magasba emelt zászló alá tud gyülekezni, ezért nemzeti érzelmű, bátor, fiatal harcosokat kell találnunk!
Borítókép: Orbán Viktor előadása a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban (Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda/ Fischer Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Már több mint félmillióan küldték vissza a nemzeti petíciót
Március 23-ig lehet kitölteni a kérdőívet.

Úgy volt, hogy nagy ünnep lesz, azonban a halál is bekopogott a monori házba
Szép kis barátság.

Letartóztatják a soproni késelőt
Az áldozat életveszélyes sérülést szenvedett.

Harsány: sztárok nappalija – ahol minden szóba kerül / ahol nincs tabu
Harsány: Viccesen komoly. A műsor, ahol nem hagyunk semmit szó nélkül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Már több mint félmillióan küldték vissza a nemzeti petíciót
Március 23-ig lehet kitölteni a kérdőívet.

Úgy volt, hogy nagy ünnep lesz, azonban a halál is bekopogott a monori házba
Szép kis barátság.

Letartóztatják a soproni késelőt
Az áldozat életveszélyes sérülést szenvedett.

Harsány: sztárok nappalija – ahol minden szóba kerül / ahol nincs tabu
Harsány: Viccesen komoly. A műsor, ahol nem hagyunk semmit szó nélkül.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!