Így segíti idén a kormány a fiatalokat
Varga-Bajusz Veronika: Célunk, hogy minden fiatal megtalálja itthon a számítását, hiszen a fiatalok sikere a nemzet sikere.
Varga-Bajusz Veronika: Célunk, hogy minden fiatal megtalálja itthon a számítását, hiszen a fiatalok sikere a nemzet sikere.

Megtiltanák, hogy a fiatalok gyónhassanak.

Van három fontos feltétele, hogy egy fiatal megkapja a szabadon felhasználható négymillió forintos kedvezményes hitelt.

Már összesen hét hazai pénzintézetnél igényelhető a kedvező feltételű konstrukció.

Varga-Bajusz Veronika ismertette az elképzeléseket.

Óriási szabadságot élvezünk, de pont ez a szabadság, ami megbéklyóz.

A válaszadók 77 százaléka teljes mértékben vagy inkább egyetértene egy ilyen németországi törvénnyel.

A TikTok szóvivője arra figyelmeztetett: a tiltás következtében a fiatalok könnyebben az internet sötétebb bugyrai felé terelődhetnek.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a három kiskorút.

A 2024-es amerikai elnökválasztás új trendeket hozott a fiatal szavazók körében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.