Sok a fiatal román munkanélküli
Aggasztó, hogy az állásnélküliek aránya itt gyorsabban nő, mint más korcsoportban.
Aggasztó, hogy az állásnélküliek aránya itt gyorsabban nő, mint más korcsoportban.

Fiatalok fogyóznak vele.

A Magyar Nemzet értesülései szerint bejelentés idáig még nem érkezett az esetről.

„Vegyük kezünkbe sorsunkat, hogy segítsük a világot békességben élni!”

A Szent István téren, a bazilika előtti kivetítőn is lehetett követni az eseményt.

Nem az érdektelenség, hanem a történelmi ismertek hiánya a probléma.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint hazánk érdeke, hogy tanult fiataljai legyenek, amiről a kormány nem áll le vitázni Brüsszellel.

Irodalomról, művészetről, kultúráról gondolkodnak az MCC középiskolás diákjai

Az üzleti élet minden területéről érkeznek meghökkentő tippek és karriertanácsok a fiataloknak.

Egy fiatal házaspár úgy gondolta, nem azért költöztek ki a nagyvárosi zajból a kisvárosi nyugalomba, hogy egy baromfi megkeserítse életüket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.