Egy műhely, ahol a jövőt készítik

Hogy miképpen gondolkodik, milyen értékeket vall, milyennek látja a világot a jövő értelmisége, az nemcsak azért érdekes, mert ők fogják alakítani a holnapot, hanem inkább azért, mert a legtehetségesebb fiatalok világképe olyasmit mond el a jelenünkről, amit nélkülük nem láthatnánk meg. A KárPit című negyedéves irodalmi, művészeti folyóiratot MCC-s diá­kok készítik, akik a Kárpát-medence különféle tájairól származva magukkal hozzák a helyi kultúrát és gondolkodásmódot. Lapunk Bartusz-Dobosi Lászlóval, a Mathias Corvinus Colle­gium középiskolás programjának, az irodalom és kultúra területének vezető oktatójával, a lap főszerkesztőjével beszélgetett.

20221214 Budapest Bartusz Dobosi László, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) irodalomért és kultúráért felelős vezető oktatója fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

– Hogyan látják a középiskolások az irodalom és a művészet szerepét a saját életükben?
– Ezek a gyerekek nagyon praktikus világban élnek. Arra terelgetik őket, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyekben van karrierlehetőség. A művészetek a legritkább esetben ilyenek. Mégis annyira fontosnak tartják az alkotást, hogy erre időt szánnak. S lehet, hogy később egy részük megmarad ezen a csapáson vagy egy mellékösvényén, például az újságírás területén.

– Mi a művészet, a magyar kultúra szerepe azokban a közösségekben, ahonnan a diákok érkeznek?
– A magyar nyelv és kultúra szerepe a határon túli magyarság szempontjából a megtartóerő. Az MCC közösséget kovácsol, ilyen értelemben híd. Mert amíg az anyaországiak­nak a magyar nyelv, a kultúra természetes, a határon kívüliek számára ez csak részben igaz. Több áldozatot kell hozniuk, hogy életben tartsák, és ezért talán jobban is értik, hogy ez miért fontos. Általánosabb nézőpontból nézve viszont, amikor művészeti alkotómunkát végzünk, az minden esetben öngyógyítás. Levezető csatorna, amelyen keresztül a bennünk felgyülemlő mérgeket károkozás nélkül szabadon tudjuk engedni. A kamasz gyerekeknek a művészet varázsvilága – mint gyógyító „csatorna” – alapszükséglet.

– A diákok hogyan viszonyulnak a tágabb, az európai kulturális jelenségekhez?
– A középiskolás gyerekek olyanok, mint a száraz szivacs, tehát elképesztően nyitottak, szinte szomjazzák az új információkat. Ennélfogva befolyásolhatók is, ezért nagy a felelősségünk, hogy mit adunk a kezükbe olvasmányként. De ezzel együtt megnyugtatnám a könyvet temető huhogókat, hogy ennek a korosztálynak egy széles rétege kifejezetten igényli a minőségi irodalmat.

– A gyerekek tudnak felelősséggel gondolkodni a közös jövőnkről?
– Sokat beszélgettem a diákokkal a felelősségről, mert olyanokat kerestem, akik megértik, hogy egy lap szerkesztőinek óriási a felelősségük. Az archivált szó mögötti mondandó „örökre” megmarad, tehát kizárólag magas minőségre szabad törekedni. Csak azért nem fogjuk lejjebb engedni a színvonalat, hogy megmaradhassunk. A szerkesztés is komoly tervezést és elköteleződést igényel: itt nem lehet írogatni, itt csak írni lehet. S a legutóbbi lapbemutató tapasztalatai kapcsán talán elmondhatom, hogy ezt meg is értették. Kifejezetten éretten fogalmazva álltak ki azokért az értékekért, amelyeket a lappal képviselni akarunk. Nagyon büszke voltam rájuk.

Borítókép: Bartusz-Dobosi László, az MCC vezető oktatója úgy látja, a fiatalok felelősen gondolkodnak a jövőről (Fotó: Teknős Miklós)