– A folyóirat elején egy térképet láthatunk, ahol Pécstől Brassóig 27 helységnévhez kapcsolódnak a lap diákszerzőinek nevei. Mit gondol a kultúra hálózatosságáról?
– Magyarországon minden Budapesthez kötődő, így az irodalom is. Amikor először szóba jött, hogy ezzel a lappal foglalkozzam, kicsit megijedtem, hogy fogok egy Kárpát-medencényi gyerkőcöt egy szerkesztőségbe terelni. Egy év után azonban elmondhatom, hogy talán ez az egyik legfőbb szempont, ami hihetetlenül izgalmassá teszi a lapot. A más kultúrközegből érkező gyerekek más szóhasználatot, gondolkodásmódot, tradíciót hoznak magukkal, s ez érződik az írásmódon, ötleteiken, kreativitásukon. Amitől tartottam, az lett a KárPit egyik legnagyobb erőssége. A lap így is tükrözi a magyar irodalmat, hiszen sok alkotó él Budapesten kívül. Abban hiszek, hogy mindig is voltak fontos, fővároson kívüli irodalmi központok, s kicsiben talán mi is ezt erősítjük.
– Az MCC-ben a jövő generáció értelmiségét képezik. A szakmai támogatáson kívül hogyan készítik fel a diákokat ezekre a speciális életutakra?
– Fontosnak tartom, hogy emberségre is neveljük a diákokat. Ennek része az is, hogy képesek legyenek belátni: senki sem mondhatja magáról azt, hogy kész van. Fontos továbbá a derű és a humor is, ami nélkül képtelenség normálisnak maradni. Egy vezetőnek az is a feladata, hogy példát mutasson abban is, hogyan kezeli a nehézségeket, fáradtságot, hangulatingadozásokat.
– Az MCC hogyan választja ki tehetséggondozó programjába a diákokat?
– A különféle szinteken különféleképpen zajlik a diákok bevonása, én a középiskolás részre fókuszálok, de az általános iskolástól a posztgraduális szintig van lehetőség bekapcsolódni az MCC munkájába. Sok mindent kínálunk a gyerekeknek, de a programban a majdnem teljes szabadság elve párosul a kötelező minimum elvével. Így a diákok annyit vesznek ki belőle, amennyit szeretnének, maradhatnak pusztán az e-learning kurzusoknál, de akár hetente több alkalommal workshopokra, előadásokra is járhatnak, és hét-nyolc napos külföldi szakmai kirándulásokra is pályázhatnak. Ezek mellett van lehetőség arra is, hogy további diákprojektekben vegyenek részt az érdeklődők. Maga a KárPit folyóirat is egy ilyen projekt részeként készül azoknak a diákoknak, akik az irodalomban, a lapszerkesztésben szeretnének elmélyedni.
– Hogyan látják a középiskolások az irodalom és a művészet szerepét a saját életükben?
– Ezek a gyerekek nagyon praktikus világban élnek. Arra terelgetik őket, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyekben van karrierlehetőség. A művészetek a legritkább esetben ilyenek. Mégis annyira fontosnak tartják az alkotást, hogy erre időt szánnak. S lehet, hogy később egy részük megmarad ezen a csapáson vagy egy mellékösvényén, például az újságírás területén.
– Mi a művészet, a magyar kultúra szerepe azokban a közösségekben, ahonnan a diákok érkeznek?
– A magyar nyelv és kultúra szerepe a határon túli magyarság szempontjából a megtartóerő. Az MCC közösséget kovácsol, ilyen értelemben híd. Mert amíg az anyaországiaknak a magyar nyelv, a kultúra természetes, a határon kívüliek számára ez csak részben igaz. Több áldozatot kell hozniuk, hogy életben tartsák, és ezért talán jobban is értik, hogy ez miért fontos. Általánosabb nézőpontból nézve viszont, amikor művészeti alkotómunkát végzünk, az minden esetben öngyógyítás. Levezető csatorna, amelyen keresztül a bennünk felgyülemlő mérgeket károkozás nélkül szabadon tudjuk engedni. A kamasz gyerekeknek a művészet varázsvilága – mint gyógyító „csatorna” – alapszükséglet.
– A diákok hogyan viszonyulnak a tágabb, az európai kulturális jelenségekhez?
– A középiskolás gyerekek olyanok, mint a száraz szivacs, tehát elképesztően nyitottak, szinte szomjazzák az új információkat. Ennélfogva befolyásolhatók is, ezért nagy a felelősségünk, hogy mit adunk a kezükbe olvasmányként. De ezzel együtt megnyugtatnám a könyvet temető huhogókat, hogy ennek a korosztálynak egy széles rétege kifejezetten igényli a minőségi irodalmat.
– A gyerekek tudnak felelősséggel gondolkodni a közös jövőnkről?
– Sokat beszélgettem a diákokkal a felelősségről, mert olyanokat kerestem, akik megértik, hogy egy lap szerkesztőinek óriási a felelősségük. Az archivált szó mögötti mondandó „örökre” megmarad, tehát kizárólag magas minőségre szabad törekedni. Csak azért nem fogjuk lejjebb engedni a színvonalat, hogy megmaradhassunk. A szerkesztés is komoly tervezést és elköteleződést igényel: itt nem lehet írogatni, itt csak írni lehet. S a legutóbbi lapbemutató tapasztalatai kapcsán talán elmondhatom, hogy ezt meg is értették. Kifejezetten éretten fogalmazva álltak ki azokért az értékekért, amelyeket a lappal képviselni akarunk. Nagyon büszke voltam rájuk.
Borítókép: Bartusz-Dobosi László, az MCC vezető oktatója úgy látja, a fiatalok felelősen gondolkodnak a jövőről (Fotó: Teknős Miklós)
