Háborúra készítik fel a fiatalokat a litván iskolákban
A jövő tavasszal induló kurzusok kötelezőek lesznek, az ország védelméhez szükséges készségeket sajátíthatják el a diákok.
A jövő tavasszal induló kurzusok kötelezőek lesznek, az ország védelméhez szükséges készségeket sajátíthatják el a diákok.

Hárommillió forintot kapnak vállalkozásuk megalapításához a fiatalok, és további ötmilliót nyerhetnek el.

Ahelyett, hogy az összefogás működésképtelenségében vagy saját magukban keresné a vereség okát, a baloldal inkább az árokmélyítést választja.

Az egyén és közösség viszonyáról, a fiatalok közösségben betöltött szerepéről is beszélt lapunknak Nemes Orsolya generációkutató.

A 2022 utáni időszakban az induló termelőket uniós forrásokkal és kedvezményekkel is segítik.

A fiatalok számára is Orbán Viktor a szimpatikus miniszterelnök-jelölt – derült ki a Mathias Corvinus Collegium szakmai rendezvényén.

A Stipendium egyedülálló program azoknak, akik a világ legrangosabb egyetemeire felvételiznek.

Az Amnesty diákversenye után új projektek megvalósításába vágnak bele a diákok, a szervezet szárnyai alatt.

Az ülőmunka, illetve a mozgásszegény életmód kedvez a sérv kialakulásának.

A személyijövedelemadó-kedvezmény mintegy 4200 miskolci fiatalt érint januártól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.