Fiatal jobboldal
A békemeneten kiderült, hogy a kormánypártok is képesek megszólítani a fiatalokat, hiszen számos intézkedésük őket támogatja.
A békemeneten kiderült, hogy a kormánypártok is képesek megszólítani a fiatalokat, hiszen számos intézkedésük őket támogatja.

Korábban határozottan állították a baloldalon, hogy a fiatalok már mind velük szimpatizálnak.

A vállalati kutatáshoz kapcsolódva most kipróbálhatjuk, hogyan viselkedünk, amikor a világ a feje tetejére áll.

A hatvanötödik évforduló tökéletes alkalom a fiatalabb nemzedékek elérésére.

Az előválasztási kampányban rendszerint gyanakvással tekintettek a fiatalkorú voksolókra a baloldali szervezők.

Az európai fiatalok szerint az uniónak inkább azokat az országokat kellene fejleszteni, amelyek jelenleg a migráció forrásai.

Felzúdulás lett a Facebooktól kiszivárogtatott kutatásokból.

A szülők túlságosan féltették gyermekeiket a játékfüggőség kialakulásától vagy annak elharapódzásától.

A legtöbb fiatal a húszas évei közepén költözik külön a szülőktől, lakásszerzésüket a támogatások is ösztönzik.

Ráadásul nem mindegyik napon, egyhuzamban pedig legfeljebb egy órát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.