A családok és a házasságok is megerősödtek az utóbbi években
A Kincs adataiból kiderül: 2015-óta folyamatosan növekszik a stabil párkapcsolatban született gyermekek aránya.
A Kincs adataiból kiderül: 2015-óta folyamatosan növekszik a stabil párkapcsolatban született gyermekek aránya.

Rétvári Bence közölte, a kormány az iskolapszichológusok számát megduplázta, a pedagógusokat pedig soron kívül beoltatták.

A hírt Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője közölte a közmédiával.

A komoly bevételcsökkenésről nyilatkozókkal közel azonos volt azoknak a harminc év alatti fiataloknak az aránya, akiknek a pénzügyi helyzetét nem befolyásolta a járvány.

Minden második fiatalról elmondható, hogy az idei első negyedévben és a múlt év utolsó három hónapjában is ritkábban találkozott a családtagokkal.

Dr. Szlávik János főorvos elmondta: a „nyájimmunitást” könnyebb elérni, ha több ember veszi fel az oltást.
Már több mint ötmillió ember regisztrált az oltásra hazánkban, és nyolcvanegy százalékuk meg is kapta azt.

Spanyolország a szükségállapotból a káoszba lépett át; egymillió francia írta alá a Macronnak írt nyílt levelet. Vakcinatolvaj ápolót tartóztattak le Spanyolországban; a franciák többsége már nem tartja radikálisnak a Nemzeti Tömörülés pártot.

Jelentős tartalékok rejlenek a fiatalabb szavazókban – véli a nemrég alakult baloldali kutatóintézet.

Az érvényes regisztrációt beküldők számára válik majd elérhetővé az online időpontfoglalás lehetősége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.