A program A komponensére április 15-ig lehet jelentkezni, az ösztöndíj ezen része fedezi a teljes utazási költséget, az egyetemi regisztráció költségeit, az egyetemi követelményként meghatározott nemzetközi nyelvvizsga költségeit, az esetlegesen szükséges Covid-teszteket, biztosítást, valamint a kint tartózkodást. Az egyes régiókra meghatározott maximális összegek használhatók fel, a legtávolabbi régióban maximum 700 ezer, míg Európában 200 ezer forint.
A programnak nagyon fontos eleme az, hogy a külföldön megszerzett tudásnak Magyarország érdekében, hazánkban kell hasznosulnia. Az a célunk, hogy a legmodernebb tudást, a nehezen elérhető kutatási eredményeket, kapcsolatokat hazahozzák a fiatalok, és mindezeket felhasználva, itthon találják meg azt az utat, amelyben az egyetem után egy munkahelyen is kiteljesedhetnek
– mutatott rá az ügyvezető igazgató.
Lantos Krisztina hangsúlyozta: a Stipendium peregrinum ösztöndíjprogram sikeres elindítása igazolta azt, hogy megéri magyar költségvetési forrásokkal támogatni a legtehetségesebb magyar fiatalokat.
– Az eddig a program különböző részeiben támogatott fiatalok létszáma – majdnem százötven fiatal – is azt mutatja, hogy jó úton járunk – közölte az ügyvezető igazgató, majd hozzátette: mindazon konferenciák és egyéb események, amelyekre a tanulmányaik mellett meghívást kaptak jó fokmérője annak, hogy a magyar tehetségek kellő támogatás esetén megállják helyüket szerte a nagyvilágban. Kiváló példa erre Beleznay Maya, aki jelenleg is a Massachusetts Institute of Technologyn, a MIT-n tanul, és akit meghívtak a Dubai Expóra, hogy Magyarországot képviselve részt vegyen a Space Weeken.
Borítókép: Illusztráció. Britain-education/Oxford (Fotó: Hannah Mckay)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!