Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren

A Magyar Honvédség Gripen vadászrepülői tisztelegtek, húztak át a légtér felett.

2024. 08. 20. 10:04
tisztavatás
Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

POY_2102
Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében vonták fel a nemzeti lobogót (Fotó: Polyák Attila)

Az ünnepélyes tisztavatás előtt a Honvéd Vezérkar főnöke, Böröndi Gábor vezérezredes mondott beszédet, majd Sipos Örs Lehel mondta elő a tiszti fogadalom szövegét, ezután ünnepélyes kardrántás következett, majd a tábori lelkészek mondtak áldást. Ezt követően a köztársasági elnök, majd a honvédelmi miniszter szólt a fiatal tisztekhez, aztán a Magyar Honvédség Gripen vadászrepülői tisztelegtek, húztak át a légtér felett.

Fotó: Bruzák Noémi

 A zászlófelvonás díszmenettel ért véget a Kossuth téren. A Szent Korona megtekintésére 10 és 18 óra között nyílik lehetőség az Országházban. A Szent Jobb-körmenet 17 órakor indul a Szent István-bazilikától. Az est fénypontja a 21 órakor kezdődő tűzijáték lesz, amely a Duna felett, a Margitsziget és a Petőfi híd közötti szakaszon fél órán át lesz majd látható.

 

Borítókép: Felvonták a nemzeti lobogót (Fotó: Polyák Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.