Óbudai korrupciós botrány: Gyurcsány polgármesterének egyetlen lehetősége maradt

Előzetes letartóztatásra csak bűncselekmény elkövetésének magalapozott gyanúja esetén kerülhet sor, így nagy kihívást jelenthet Kiss László és a többi vádlott számára, hogy minden vádpontban tisztázzák magukat – mutatott rá a Nézőpont Intézet elemzője. Borbély Beáta szerint a legnagyobb probléma a III. kerületi lakosok számára, hogy a kerület felelős vezetés nélkül maradt, hiszen a polgármester mellett az egyik alpolgármester, Czeglédy Gergő is előzetes letartóztatásban van.

2024. 08. 30. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyiben Kiss László jelenlegi polgármester szeptember 16-ig tartó letartóztatását a bíróság meghosszabbítja, akkor kérdésessé válik a képviselő-testület október 15-ig történő megalakulása. Ha ezt a hosszadalmas és kellemetlen eljárást Kiss László és politikai szövetségesei ki akarják kerülni, akkor nincs más választása, mint lemondani a tisztségről – mondta az Origónak Borbély Beáta.

kisslászló, czeglédygergő
Czeglédy Gergő alpolgármester és Kiss László óbudai polgármester óriási bajban van (Fotó: Óbuda.hu)

A Nézőpont Intézet elemzője kifejtette: a jogi következményeken túl érdemes megvizsgálni a politikai hatását is az eseményeknek, egy ilyen vád és eljárás után megkérdőjelezhetővé válik egy politikai szereplő hitelessége. Mint mondta, Kiss László azzal, hogy lemond a kerület vezetéséről, nem kerülheti már el a bírósági eljárást. Méltósággal csak abban az esetben távozhatna, ha sikerülne magát tisztázni a vádak alól.

Előzetes letartóztatásra csak bűncselekmény elkövetésének magalapozott gyanúja esetén kerülhet sor, így nagy kihívást jelenthet Kiss László és a többi vádlott számára, hogy minden vádpontban tisztázzák magukat a szakértő szerint.

Hozzátette: a bíróság a letartóztatást több tanú vallomása, bizonyítékok, képi és hangfelvételek alapján rendelte el, ami azt mutatja, hogy elegendő bizonyítékot találtak az eljárás elindításához.

 

Korrupciós hálózat

A Városházát és a baloldali vezetésű kerületeket átszövő korrupciós hálózat évekre vagy akár évtizedekre is visszanyúlik – idézte fel Borbély Beáta. Csak az utóbbi pár hétben korrupciós ügyekről olvashattunk a III. kerület mellett a XVIII., a XIX., a XIV. és a XI. kerület kapcsán, és persze ne felejtsük el Karácsony Gergely főpolgármester és a Városháza botrányait sem.

A legnagyobb probléma a szakértő szerint a III. kerületi lakosok számára, hogy a kerület felelős vezetés nélkül maradt, hiszen a polgármester mellett az egyik alpolgármester, Czeglédy Gergő is előzetes letartóztatásban van. Az óbudai baloldal és a kerület vezetése jelenleg teljesen működésképtelen, szétesett, és ezzel a kerület lakói járnak a legrosszabbul. A helyi baloldal számára az elkövetkező időkben nem a kerület fejlődése és előrehaladása lesz a cél, hanem a büntetőeljárásba vont kerületi vezetők tisztázása.

Borítókép: Kiss László polgármester (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.