A polgárőrök élen jártak az árvízi védekezésben

Az elmúlt napokban még inkább felértékelődött a polgárőrök szerepe.

Forrás: Origo2024. 09. 26. 17:16
Arvizi vedekezes Pilismarot elo NAP-15
Fotó: Németh András Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarországon több mint 67 ezer polgárőr teljesít szolgálatot, akik a kormány stratégiai partnerei és szövetségesei.

Az Origó szerint az elmúlt napokban még inkább felértékelődött a polgárőrök szerepe és feladata, élen jártak az árvízi védekezésben, ott voltak a gátakon. Hála és köszönet illeti azt a több ezer polgárőrt, akik még nagyon sokak mellett hősiesen vettek részt a katasztrófa elhárításában – fűzte hozzá.

Magyarország büszke lehet a polgárőreire, Magyarország megcsinálta

– hangoztatta Nyitrai Zsolt. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a videóban szintén köszönetét fejezte ki a polgárőröknek, akik ott voltak akkor, amikor a gátra kellett menni és a homokzsákokat kellett pakolni és akkor is, amikor éjszaka kellett felügyelni, illetve amikor útvonalat kellett biztosítani. 

Az ő munkájuk is kellett ahhoz, hogy Magyarországon sikeres legyen a védekezés az árvíz ellen

– hangsúlyozta. 

Túrós András, az Országos Polgárőrszövetség (OPSZ) elnöke arról beszélt, hogy 5000 fővel vettek részt az árvízi védekezésben, melynek első szakaszában a polgárőrök fizikai munkát végeztek, homokzsákokat töltöttek, majd később a gátak védelmében gátőri, jelzőőri és vagyonvédelmi feladatokat láttak el, közel 50 ezer árvízvédelmi szolgálati órát teljesítettek.

Köszönet a polgárőröknek és a remek állami védekezésnek!

– mondta az OPSZ elnöke.

Ahogyan arról korábban az Origó beszámolt, reggel 5 órától újra szabad az autósforgalom előtt a pesti és a budai alsó rakpart. A BKK tájékoztatása szerint péntektől újra teljes vonalon közlekednek a 2, a 2B és a 23 jelzésű villamosok, ugyanakkor a 4-6 villamosok nem állnak meg a Margitszigetnél, és a sziget lezárása miatt továbbra sem közlekedik a 26-os és a 226-os autóbusz.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.