„Fontos mérföldkő” – visszavonul a politikától a szocialista Horváth Csaba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ő az egyetlen, aki két különböző fővárosi kerületet is vezetett, igaz, egy ciklus után mindkét helyen megbukott. Pedig még alagutat is építtetett volna a Duna alatt – hosszában.

2024. 09. 30. 15:48
Borítókép: Horváth Csaba (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2019-es ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson már az első fordulóban kikapott Karácsony Gergelytől, majd a baloldali pártok paktumának köszönhetően Zuglóban indult, ahol megnyerte a polgármester-választást, és Karácsony utódja lett.  

A zuglói parkolási ügyekben őt is megvádolták

A politikus legutóbb a zuglói parkolási mutyik ügyében került a hírekbe. (Bár amiatt is cikkeztek róla, hogy zuglói polgármesterként angol nyelvű levélben köszöntötte a kerület székely testvérvárosát, Csíkcsicsót.) Korrupciós bűncselekmények miatt a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen is vádat emeltek.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írta,

a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Fényűző villa, pálmaházakkal a medence partján

Horváth Csaba nemcsak politikai ténykedésével, hanem fényűző villájával is bekerült a hírekbe, ahol a messzi trópusokról beszerzett pálmafákat ültetett a medencéje partjára, amelyeket a téli hónapokban fűthető üvegházakkal védett a természet viszontagságaitól.

Forrás: Metropol
Forrás: Metropol

Visszatérve a XIV. kerületre, az ügyészség gyanúja szerint

Horváth Csaba több alkalommal is tízmilliós nagyságrendben vett át vesztegetési pénzeket a zuglói parkolást üzemeltető cég vezetőjétől.

A veterán MSZP-s politikus és párttársa, Tóth Csaba a megindult büntetőeljárás adatai szerint havi 10-15 milliót, összesen több mint 250 millió forintot kapott 2017 és 2019 között a parkoló autósok pénzéből.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.