Magyar Péter mélyen hallgat az általa intézett kórházi VIP-ellátásokról

A Tisza Párt elnöke eddig nem válaszolt azon kérdéseinkre, amelyek az általa intézett kórházi VIP-ellátásokra vonatkoztak. Egyelőre tehát egyebek mellett nem tudni azt sem, hogy a politikus hajlandó-e nyilvánosságra hozni azokat az sms-eket, amelyekben kiemelt körülményeket kért rokonainak és ismerőseinek.

2024. 09. 09. 15:05
Forrás: Képernyőkép/Videa
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt lapunk megírta, Magyar Péter már 2014-től kezdődően különböző ellátásokat járt ki magának, családtagjainak – és ilyet próbált szerezni egy közeli barátjának is – a Honvédkórház úgynevezett speciális rendeltetésű centrumában. A kórházrész az elmúlt hetekben éppen Magyar médiaszereplései nyomán vált a közbeszéd egyik témájává. Ferdítésekkel és ellentmondásokkal teli hecckampányának újabb állomásaként ugyanis a Tisza Párt vezetője VIP-osztálynak nevezte a centrumot, és demagóg módon arról értekezett: miközben a kormánytagok extra helyszínen gyógyulhatnak, az adófizetőknek csak rossz körülmények jutnak.

A politikus egy közösségi bejegyzésében megjegyezte azt is: néhányszor tesztelték a Honvédkórházban. 

Információink szerint azonban valójában Magyar Péter a világjárvány okozta eseteken kívül is kilencszer vette igénybe a részleg szolgáltatásait. A pártelnök nagyszülei összesen 46 ilyen ellátáshoz, valamint kilenc fekvőbeteg-ellátáshoz jutottak hozzá. A politikus a közeli ismerőse, Sz. Róbert Gábor érdekében is fellépett, és megpróbált kiemelt ellátást intézni neki.

Lapunk közölte azt is, hogy a jogszabályok alapján nem jártak volna kiemelt egészségügyi ellátások Magyarnak és családtagjainak. A vonatkozó jogszabályok egyértelműek. Főszabályként ugyanis kizárólag úgynevezett védett személyek vehetik igénybe az Észak-pesti Centrum Kórház – Honvédkórház szolgáltatásait. Magyar Péter pedig soha nem minősült ilyennek, miként felmenői sem. Így pedig kérdéses, hogy a politikus milyen alapon igényelhette magának és rokonainak az úgynevezett speciális rendeltetésű centrum által nyújtott ellátásokat.

Ugyanis védett személynek egy 1996-os és egy 2015-ös kormányrendelet alapján a következők minősülnek: a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, államtitkár, közigazgatási államtitkár. Mellettük pedig különböző honvédelmi és rendvédelmi vezetők, valamint azok számítanak jogosult személyeknek, akinek az egészségügyért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy kivételes méltánylást érdemlő esetekben (így különösen közegészségügyi, nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendvédelmi érdekből) az igénybevételt engedélyezte.

Magyar Péter rokonai nyilvánvalóan csak az utóbbi körbe tartozhatnának, de a politikus eddig nem mutatott fel olyan érvet, azaz államérdeket, amely az általa egyébként kritizált ellátások igénybevételét indokolttá tett volna. A gyakorlatban Magyarnak számtalan alkalommal külön kellett kérnie parancsnoki engedélyt, hiszen a budai hegyek alapvetően nem tartoznak az Angyalföldön található Honvédkórház ellátási körébe.

Lapunk továbbra is várja Magyar Péter válaszait az alábbi kérdésekre:

– Korábban miért állította, hogy csak néhány ellátást kapott az általa támadott speciális rendeltetésű centrumban?

– Miért nem beszélt arról, hogy a rokonainak számos ellátást kért a Honvédkórházban?

– Hajlandó-e bemutatni a feleségével készített hangfelvételhez hasonlóan az ezekről tanúskodó sms-eket is a nyilvánosságnak?

– Jogászként ismerte-e a vonatkozó jogszabályokat, amikor rokonainak igényelt ellátást a speciális rendeltetésű centrumban?

– Akkoriban miért nem kritizálta nyilvánosan az egészségügyi rendszert?

– Amikor számos interjúban arról beszélt korábban, hogy a magyar modell működik, akkor az általa előszeretettel használt és nyilvánosan nem kritizált egészségügyi rendszert is értette ezalatt?

– Hány alkalommal igényelt magának állami eseményeken, illetve egyéb helyeken VIP-belépőt, és ilyenkor mire hivatkozott?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.