A csúcsot célozzák a magyar egyetemek

Öt év alatt majd kétszer több magyar egyetem szerepel a nemzetközi rangsorban kiemelkedő helyen.

2024. 10. 27. 14:52
Október 23. - Fényfestés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre erősebbek a magyar egyetemek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család 24 című magazinműsorában, amelynek egyik témája a közelmúltban megjelent Times Higher Education (THE) felsőoktatási rangsor volt.

Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott, a felsőoktatási rangsorok egyrészt megmutatják a nemzetközi versenyben az egyetemek helyét, másrészt azt is mérik, hogy az egyetemi képzés milyen előnyöket jelent a hallgatóknak, az oktatóknak, a gazdaságnak, azaz a teljes társadalomnak.

 A műsorban elhangzott, hogy a THE rangsorban a magyar egyetemek idén is kiemelkedő helyet foglalnak el.

Emlékeztettek arra, hogy öt évvel ezelőtt hét magyar egyetem szerepelt a listán, idén pedig már tizenegy. Varga-Bajusz Veronika ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az egyetemi modellváltás egy versenyképességi program volt. Értékelése szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert az egyetemek tudtak élni a rugalmas működési lehetőséggel. 

Bizonyították rátermettségüket az új teljesítményfinanszírozási és teljesítménymutatók mentén is 

– tette hozzá. 

A kormány célja, hogy 2030-ra legyen egy olyan egyetem, amely világszinten a top 100-as kategóriába tartozik és három olyan egyetem, amely Európa top 100-as egyetemei között szerepel – emelte ki az államtitkár. Megjegyezte, hogy a cél elérése érdekében a felsőoktatási intézményekkel együttműködve dolgoznak.

 

Borítókép: Illusztáció (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.