A csúcsot célozzák a magyar egyetemek
Öt év alatt majd kétszer több magyar egyetem szerepel a nemzetközi rangsorban kiemelkedő helyen.
Öt év alatt majd kétszer több magyar egyetem szerepel a nemzetközi rangsorban kiemelkedő helyen.
Az államfő július 1-jén újabb öt évre nevezheti ki a Semmelweis Egyetem eddigi rektorát, aki 2018 óta tölti be a tisztséget.
A magyar egyetemek egyre versenyképesebb diplomát adnak, és nagymértékben javult a nemzetközi elismertségük.
Egy speciális rangsor összesítése alapján a Szegedi Tudományegyetem előkelő helyen végzett.
A Szent István Egyetem (SZIE) belépésével a korábbi hét helyett már nyolc magyar felsőoktatási intézmény kapott helyet a világ 1400 legjobb egyetemét felsoroló ranglistán.
A bölcsészettudományi rangsorban az egyetemek művészet, előadó-művészet, formatervezés, idegen nyelv, nyelvészet, irodalom, történelem, filozófia, teológia, építészet és régészet területén mutatott teljesítményét értékelték.
A ranglistája a hallgatói véleményeket figyelembe véve, a környezet, a hallgatók és az oktatók aránya, illetve a piacképes tudás átadása alapján ítéli meg az egyetemeket – mondta Palkovics László.
A Szent István Egyetem a 126-150. helyen, a Debreceni Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedig a 151-200. helyen áll a rangsorban, a listát az Oxfordi Egyetem vezeti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Európa háborúpárti országainak saját készleteikből kell támogatást nyújtaniuk az ukránoknak.
Hat gépkocsi ütközött össze.
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Az albániai Lin falu partjánál eltemetve, az Ohridi-tó mélyén találták meg Európa legősibb tóparti településének maradványait.
Egy újságíró rögzítette, ahogy egy fiatalt durván elhurcoltak, majd végül maga is áldozatává vált az ukrán sorozótisztek brutalitásának.
Ki nyeri a gazdasági pókerjátszmát az USA és Európa között?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.