Kovács Koko István is megszólalt a Sztárbox döntőséről, Noszály Sándorról: nem érti, mi történik

Az egykori ökölvívó kijelentette, vizsgálni kellene a versenyző mentális állapotát.

2024. 10. 16. 7:05
Noszály Sándor, egykori teniszező Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Sem a műsorban, sem pedig a profi tagozatban nincs arra vonatkozóan kifejezett szabály, hogy az ökölvívók mentális állapotát vizsgálni kell a mérkőzések előtt. Ugyanakkor mi is megdöbbenve követjük a Noszály Sándor körül kialakult helyzetet – reagált Kovács Kokó István, a Sztárbox supervisora, miután az elmúlt napokban különös dolgok történtek a műsor egyik döntőse, Noszály Sándor körül.

Az egykori ökölvívó szerint fontos, hogy kiderüljün, egy eltúlzott poénkodásról van-e szó, vagy teljesen komoly az, amit a videókban láttunk. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Koko úgy fogalmazott: megdöbbentette a kialakult helyzet, vizsgálják a nyilvánosságra hozott felvételek körülményeit.

– Még van idő a Sztárbox novemberi döntőjéig, és bizton állíthatom, hogy alaposan járunk majd el a kérdésben – szögezte le.

Noszály Sándor viselkedése sok kérdést vet fel a mentális állapotával kapcsolatban Forrás: Facebook

Előbb furcsa videókat osztott meg, majd eltűnt az Instagram-profilja

Noszály Sándor az elmúlt napokban igencsak furcsa videókat és szöveges üzeneteket osztott meg a közösségi oldalán. Az egykori teniszező Los Angelesben való tartózkodása során kezdett el megmagyarázhatatlan módon viselkedni. Több videót tett közzé, melyekben zavartan viselkedett, és a hírek szerint még a rendőrséget is kihívták rá, miután a barátai aggódni kezdtek a „furcsa viselkedése”miatt.

Az aggasztó üzenetek és videók után végül Noszály Sándor egy drámai hangvételű üzenetében azt is kimondta, hogy volt felesége, Novák Heni miatt került újra mélypontra, végül pedig órákra eltűnt, a telefonja is ki volt kapcsolva, az Instagram-oldala pedig elérhetetlenné vált. 

Noszály Sándor végül kedd reggel került elő ismét, amikor – mintha mi sem történt volna – bejelentette, hogy úton van a repülőtérre és elindult Magyarországra, ahol elvileg folytatnia kéne a felkészülést, hiszen november 3-án döntőt kellene vívnia a másik ágon bejutó ellenfele ellen.

Az, hogy vajon lesz-e lehetősége újra felvenni a kesztyűt, a történtek után egyelőre kétséges.

 

 

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.