Saját képviselőit agyhalottnak, Soros-ügynöknek, választóit büdösnek, a média munktársait pedig köcsögnek tartja Magyar Péter, legalábbis a kiszivárgott felvételek alapján. Ugyan a politikus múlt héten nem jelent meg a miskolci gyermekotthonnál, most mégis felbukkant, testőrei kíséretében, ahol felháborodott tömeg fogadta.
Magyar Pétert saját stábja menekítette ki a miskolci gyermekotthonból + videó
Testőrei kíséretében jelent meg Magyar Péter a meghirdetett országjárásának első állomásán, Miskolcon. A láthatóan ideges politikust ellentüntetők várták a helyszínen, a sajtó munkatársainak pedig továbbra sem hajlandó érdemi válaszokat adni a feltett kérdésekre.

Magyar Péter a sajtó munkatársai által feltett kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni. Így továbbra sem tisztázta például, hogy ki a Soros-ügynök a pártjában.
Magyar Péter a gyermekotthonban tett látogatását követően sem volt hajlandó szóba állni a sajtóval, kollégái futva menekítették ki az épületből.
Magyar Péternek 13 órára kellet volna megérkeznie egy másik gyermekotthonhoz, a pártelnök azonban megfutamodott és lemondta a látogatást.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.

Orbán Viktor hamarosan Ben Shapiróval jelentkezik be
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Te is segíthetsz! – félmilliós vérdíj egy brutális gyilkosság ügyében

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)

A világ egyik szupervulkánja ébredezik: „Káoszba taszíthatja a bolygót!”

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Magas a vérnyomásod? Ezeket az étrend-kiegészítőket jobb, ha elkerülöd

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Címoldalról ajánljuk