A felvételen megszólaló egykori intézetis fiú azt állította, hogy évekkel ezelőtt, amikor még 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér, aki ráadásul a „gyermekvédelmi” influenszertüntetés egyik arca is volt. Arról is beszélt, hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.
Elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is kapott, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart.
A fiú videóvallomását – egy feljelentéssel együtt – eljuttatták a Fővárosi Főügyészségnek, ahonnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. A BRFK még aznap nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen. Lakatos a közösségi médiában visszautasította a vádakat és jelezte, hogy kész együttműködni a hatóságokkal, ám sajtóhírek szerint Lakatos már elhagyta az országot.
Borítókép: Lakatos Márk (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!