Magyarország mindig is hidat képezett a Kelet és a Nyugat között, és a kormány álláspontja szerint a siker záloga a semleges, hidat képező gazdaságpolitika – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára a nemzeti konzultációval és a kormány új gazdaságpolitikai terveivel kapcsolatos országjáráson a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunhalason.
Latorcai Csaba – aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke – a lakossági fórumot megelőzően arról beszélt, a kormány szerint a siker útja, hogy nem köteleződik el, hanem együttműködésre törekszik mind a Nyugat, mind a Kelet gazdaságával.
Az államtitkár kifejtette: várják a javaslatokat arra vonatkozóan is, hogy milyen módon lehetne a gazdaság gerincét jelentő kis- és közepes vállalkozásokat a leghatékonyabban támogatni.
Latorcai Csaba emlékeztetett, hogy az elmúlt napokban megszületett egy hároméves bérmegállapodás a munkaadók és a munkáltatók között, ugyanakkor segíteni kell a gazdaság szereplőit abban is, hogy vállalt kötelezettségeiket teljesíteni tudják, és a vállalkozások olyan bevételekre tegyenek szert, amelyekből az emberek bérének emelését fedezni tudják – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a kormány érdeke továbbra is az, hogy az emberek évről évre egyre jobban élhessenek.
Latorcai Csaba szerint a nemzeti konzultáció lényege, hogy rávilágítson arra, az elmúlt években gyökeresen megváltozott a világ. A Covid, majd az orosz–ukrán háború és az arra adott brüsszeli gazdaságpolitikai válaszok viszont azt mutatják, hogy Európa vezetői zsákutcába vezették Európát, amiből ki kell jönni – fogalmazott.
Az államtitkár kiemelte: Magyarország, amennyire tudta, függetlenítette magát, és saját utat járt, ugyanakkor fontos, hogy ez az emberek által is visszaigazolt, támogatott legyen, ezért is kérik a véleményüket. A politikus szerint az Európai Parlamentben a régi háborúpártiak kerültek többségbe, és ez a régi-új elit folytatni akarja az orosz–ukrán háborúskodást, de a magyar kormány nemet kíván mondani a háború támogatására, a fegyverszállításokra – tette hozzá.
Latorcai Csaba hangsúlyozta: a brüsszeli boszorkánykonyhában azonban már olyan intézkedések körvonalazódnak, hogy a békepártiakat például úgy büntessék, hogy az adott ország mezőgazdasága számára megnehezítsék a rentábilis mezőgazdasági gazdálkodás lehetőségét. Erre azonban nemet kell mondani, akárcsak a migrációra és az LMBTQ-propagandára, amelyet sajátosan képvisel a brüsszeli baloldali elit – tette hozzá.