Erről szól a Lázárinfó
Pikírt, odaszúrós, kiabálós.
Pikírt, odaszúrós, kiabálós.
Fórumot tartott Esztergomban Nyitrai Zsolt.
A Tisza Párt vezére is zavarba jött.
Magyarország mindig is hidat képezett a Kelet és a Nyugat között.
Többször is megvádolták a volt miniszterelnököt azzal, hogy speciális módon turbózza fel magát.
Az ellenzék a polgármesteri, a képviselőjelölti tisztségekre háborús hídfőállásként tekint, ennek pedig a helyi közösségek lesznek a vesztesei – mondta a miniszter Miskolcon.
Az Országgyűlés elnöke lakossági fórumán hozzátette: ez a jövőválasztás ugyanakkor pártokon keresztül valósul meg az Európai Parlamentben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bruno Fernandes volt a fókuszban, a Manchester United klasszisa ugyanis 31 éves lett.
Az EP képviselői a biztonsági garanciákról és a reformokról tárgyalnak.
A Balázs Béla-díjas, Karinthy-gyűrűs filmrendező, színész és humorista rengeteg támadást kapott azért, mert belépett a Vidéki Digitális Polgári Körbe. Interjú.
Komoly bírságot postáznak ki az autósoknak, csakhogy az ominózus szabályt nem is olyan könnyű betartani.
„Ha a határvédelem közös felelősség, akkor a tehernek is közösnek kell lennie.”
Olyan szakmákat oktatnak, amelyek Nyugat-Európában még gyerekcipőben járnak.
Ryal Lochte a felesége vádja szerint a gyerekeik előtt is drogozott, a hatszoros olimpiai bajnok elvonóra került.
„Ha a határvédelem közös felelősség, akkor a tehernek is közösnek kell lennie.”
Olyan szakmákat oktatnak, amelyek Nyugat-Európában még gyerekcipőben járnak.
Ryal Lochte a felesége vádja szerint a gyerekeik előtt is drogozott, a hatszoros olimpiai bajnok elvonóra került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.