Épphogy eltemették a 24 éve eltűnt Till Tamás földi maradványait, lehet, hogy a tizenegy évesen eltűnt fiú ügyében újabb részletek kerülhettek elő. Az Országos Rendőr-főkapitányság ugyanis ma délután kettőkor sajtótájékoztatót tart a Till Tamás halálával összefüggésben indított nyomozás fejleményeiről. Hogy itt az ügy lezárását vagy új fejleményt jelentenek-e be, egyelőre nem lehet tudni, de a csütörtöki temetés után az előbbi nem lenne túlságosan meglepő, hiszen már nagyjából mindenki meghalt, aki érdemi információval szolgálhatna.
Még ma mond valami újat a rendőrség Till Tamás tragikus sorsáról
Végleg pont kerülhet a 24 éve eltűnt fiú ügyére?

Nézzük, mit lehet eddig hivatalosan tudni a Till-ügyről.
A rendőrség legutóbb augusztusban osztott meg a sajtóval újabb információkat. Petőfi Attila vezérőrnagy akkor azt mondta, Tamás önálló gyerek volt, így 24 éve, május 28-án egyedül indult el biciklivel a közeli vadasparkba, az apja csak annyit hagyott meg neki, hogy délután egy órára érjen haza.
A fiú azonban soha többé nem tért haza.
A szülei tehát a rendőrséghez fordultak, akik körözni kezdték a 11 éves fiút, azonban aznap repülő- és gyermeknap is volt Baján, így elég sok idegen megfordult a városban. A rendőrök bár legalább ötszáz emberrel beszéltek a fiú eltűnésének ügyében, nem sikerült előrébb jutni, a fiút eltűntként körözték.
További Belföld híreink
Huszonnégy évvel később, idén június 11-én azonban jelzést érkezett a rendőrséghez a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől arról, hogy a volt bajai gyermekotthon egyik lakója pénzért vagy fenyegetés miatt 2000-ben segített egy holttest elásásában Baján. Till Tamás aktáját tehát ekkor újranyitották. Csakhogy a fiatalembert, aki feltehetően részt vett a fiú holttestének elásásában, már nem tudták kihallgatni, ugyanis
K. Péter 2011-ben öngyilkos lett.
A rendőrség tehát az akkor húszéves fiú környezetét kezdte vizsgálni. Az otthon egyik volt lakója, János tett vallomást, aki tizenhat éves volt 2000-ben, és az kötötte össze K. Péterrel, hogy mind a ketten ugyanabban az intézményben tanultak. Továbbá ugyanannak a vállalkozónak, V. József esztergályosmesternek dolgoztak, és aki a külvárosban vett egy tanyát, amin volt egy kétszintes családi ház és egy nyolcszáz négyzetméteres ipari csarnok is. A férfi ide akarta átköltöztetni a vállalkozását, amiben a két fiatal, János és Péter napi ötszáz forintért segített, többek között egy melléképület felépítésében is.
További Belföld híreink
János a vallomásában beszámolt arról, hogy V. József ezúttal nem az intézetbe ment a fiúkért, hanem a strandon kereste meg őket, és azt kérte, hogy dupla pénzért menjenek el vele betonozni.
János akkor nemet mondott, a másik fiú, Péter azonban elment dolgozni az esztergályossal.
Munka közben történt, hogy a fiú a betont egy talicskával hordta be a fészerbe, de megbicsaklott a kerék, és előbukkant egy fólia, amelyben Péter egy gyermekholttestet látott. A fiú megkérdezte V. Józsefet, hogy mi történt, de az esztergályos pénzt adott a fiúnak a hallgatásáért, utóbb pedig megfenyegette, hogy rosszul jár a testvéreivel együtt, ha erről bárkinek is beszél.
További Belföld híreink
Péter – aki 2011-ben követett el öngyilkosságot, és részt vett Tamás testének elásásában – barátnője is vallomást tett az ügyben, ő azt mondta a rendőröknek, hogy volt egy olyan nyári nap a 2000-es évek elején, amikor Péter a szokásos napi bére helyett kétszázezer forinttal tért haza a munkából, de arról soha nem beszélt, hogy a pénzt hogyan szerezte meg.
Október végén aztán felröppent a sajtóhír, hogy a gyermeket nem elgázolták, hanem a gyilkosa leüthette vagy leránthatta a bicikliről, mielőtt elásták a fészer betonja alá. A gázolás lehetőségét kizárták, mivel nem találtak festéknyomokat sem a maradványokon, sem a biciklin. Till Tamás földi maradványait december 5-én helyezték végső nyugalomra, a rendőrség pedig ma, december 10-én, talán utoljára szólal meg a tragikus sorsú fiú ügyében.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem csak a feltételezett bűnözőket körözi a rendőrség, most épp egy egész birkanyájat keresnek
Díjnyertes postagalambot is.

Nem lesz szivárványos menet az Andrássy úton
Döntött a Kúria.

Kezdődik a nyári káosz a Nagykörúton
Megkezdődik a 4-es és 6-os villamos pályafelújítása.

Soha nem találkoztunk ilyen gátlástalan, gonosz, embertelen tettel – brutális esetről számoltak be a zalai állatvédők
Az elmúlt huszonöt évben nem láttak ilyet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Szedd magad sárgabarack 2025: itt az országos lista!

Olyan reklámot csinál Brad Pitt Magyarországnak, amilyet még nem látott a világ

Magas a vérnyomásod? A dietetikus szerint ez a konzerv lehet a megoldás

Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Messi hatalmas szabadrúgásgólt lőtt, a BL-győztes PSG meglepő vereséget szenvedett

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Őszinte vallomást tett Sidi, ezért hagyta ott a Tankcsapdát

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Kövér László: A háttérhatalom embere távozott a közéletből + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem csak a feltételezett bűnözőket körözi a rendőrség, most épp egy egész birkanyájat keresnek
Díjnyertes postagalambot is.

Nem lesz szivárványos menet az Andrássy úton
Döntött a Kúria.

Kezdődik a nyári káosz a Nagykörúton
Megkezdődik a 4-es és 6-os villamos pályafelújítása.

Soha nem találkoztunk ilyen gátlástalan, gonosz, embertelen tettel – brutális esetről számoltak be a zalai állatvédők
Az elmúlt huszonöt évben nem láttak ilyet.