A Fővárosi Közgyűlési tegnapi ülése bizonyítékkal szolgált arra a sejtésre, hogy ezek az erők egy politikai akolból valók – állapítja meg elemzésében az Alapjogokért Központ. Emlékeztettek: a javaslatot a főpolgármester az önrendelkezés védelmének költségvetése címmel illette, az azonban Budapest önrendelkezését kevéssé védi, sokkal inkább az elmúlt öt év felelőtlen gazdálkodását és a sok esetben értelmetlen költségvetési kiadások okozta tátongó űrt mentegeti vagy tömi be a Tisza Párt odaadó asszisztenciájával.
Összeállt a csődkoalíció a Fővárosi Közgyűlésben
Az Alapjogokért Központ elemezte a főváros 2025. évi költségvetését.

A büdzsé részleteinek felfedése előtt érdemes tisztázni: a tervezettel Karácsony Gergely jogszabálysértő költségvetést fogadtatott el, ugyanis deklaráltan nem kívánja megfizetni a fővárosi önkormányzat a szegényebb településeknek járó ötvenmilliárd forintot, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást. A hatályos jogszabályok előírják azonban, hogy egy önkormányzat a költségvetésében nem tervezhet a törvény által előírtnál alacsonyabb adómérték megfizetésével
– idézte fel az Alapjogokért Központ. Hozzátették: szükséges leszögezni, hogy nem minden, hanem csak a tehetősebb önkormányzatok fizetnek szolidaritási hozzájárulást. Számszerűen ez a hazai települések negyedét jelenti, melyet figyelembe véve meglehetősen sajátos, a szolidaritást élből elutasító hozzáállás, hogy pont az ország leggazdagabb városának, a fővárosnak jelent problémát a szegényebb települések támogatása.
További Belföld híreink
A főpolgármester megközelítése annak fényében válik igazán felháborítóvá, hogy az előző ciklusban évente átlagosan negyven tanácsadót foglalkoztatott, 2024 nyarán majd kétszázmillió, az azt megelőző évben háromszázmillió forintnyi prémiumot fizetett ki, és a baloldalhoz köthető ügyvédek százmilliókat vettek fel – készpénzben – az úgynevezett hídpénzbotrányban. Ráadásul Karácsony Gergely nem támogatta az új Fővárosi Közgyűlés kormánypárti frakciójának azon előterjesztését sem, ami a bizottságok, a bizottsági helyek és a kifizető helyként szolgáló pozíciók számának csökkentésével járt volna
– emelte ki az Alapjogokért Központ. Az elfogadott javaslat alapján 422,544 milliárd forint bevétellel számol a fővárosi vezetés, amelyen belül 5,5 százalékkal nagyobb támogatásban részesül a fővárosi önkormányzat a központi költségvetésből 2024-hez képest. Ezzel szemben 426,269 milliárd forint kiadással tervez Karácsony Gergely 2025-ben. Helyesebben Kiss Ambrus, aki a főpolgármester elmondása szerint is elengedhetetlen személy a főváros pénzügyi tervezéséhez, és megegyezés hiányában jelenleg a főigazgatói pozícióban látja el főpolgármester-helyettesi feladatait.
További Belföld híreink
A jövő évet tehát 3,724 milliárd forintos hiánnyal tervezi a budapesti vezetés, amelyet az előző évekhez hasonlóan a még megmaradt, kevés maradvány igénybevételével és a korábban lekötött bankbetétek megszüntetésével kívánnak fedezni.
A költségvetés hiányosságait pedig tetőzi az a hatvanmilliárdos folyószámla-hitelkeret fenntartásáról szóló közgyűlési döntés, amellyel kapcsolatban korábban maga Kiss Ambrus nyilatkozta: amennyiben a Fővárosi Közgyűlés nem szavazta volna meg a hitelkeretet, Budapest bankszámlájáról már január 2-án elfogyhatott volna az összes pénz. A kamatbevételek és az elhelyezett bankbetétek összegei évről évre csökkennek, míg a kamatkiadások és a hitelek törlesztésére fordított összegek évről évre nőnek. 2025-ben 7,446 milliárd forintot fordít a fővárosi önkormányzat a hitelei törlesztésére, amellett, hogy az általános tartalék nem változik a 2024-es kétmilliárd forinthoz képest.
További Belföld híreink
Borítókép: A Fővárosi Közgyűlés ülése (Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Titkos küldetés és nyílt árulás? – Ruszin-Szendi Rumulusz az ukrán kémjátszma fókuszában

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata

Magyar Péter saját párttársa letartóztatását hangoztatta + videó

Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Itt a bejelentés, nem lesz béke

Küszöbön a világháború, így készül Oroszország

Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.