540 milliárd forinttal emelkedett a banki folyószámlákon lévő összeg
A lakosság még nem döntött új befektetésekről.
A lakosság még nem döntött új befektetésekről.

Az Alapjogokért Központ elemezte a főváros 2025. évi költségvetését.

A jövő év első két hónapjában szinte csak hitelből tervezi fenntartani magát Karácsony Gergely önkormányzata.

Mindenféle fontosat fejlesztenek majd.

Amennyiben képviselő vagy meghatalmazott jár el a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja kézhez.

Folyószámlán, bankbetétben van a hagyaték? Akad egy lehetőség, amely nagyban megkönnyítheti az ügymenetet.

Több hitelintézet is fontolgatja a fogyasztóbarát folyószámla bevezetését, az MNB folyamatosan egyeztet a piac szereplőivel

Tovább növekszik a lakossági folyószámlákon lekötés nélkül tartott pénzek aránya, miközben a betétállomány új csúcsokat ostromol – ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.
Karácsony Gergely állításával szemben nem félmilliárdos hiánnyal, hanem több mint kétmilliárd forintos többlettel vehette át a zuglói önkormányzat vezetését – mondta Rozgonyi Zoltán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.


Olyan korban élünk, amikor lassan minden értelem elszivárog a társadalmi diskurzusokból, és aki mást gondol, arra gyorsan ráakasztódik a propagandista jelző.

ŐRZŐK LÁZADÁSA – Egyszerre van jelen minden és mindennek az ellenkezője is az agymosásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.