A nagymama adta a szert a hároméves unokájának
Oláh Lajos elmesélt egy megrázó esetet. Rengetegen voltak a vasútállomás aluljáró részében és a peron lépcsőin, akik állandóan szívták a füstöt. Egyszer nagyjából húsz fiatal körbevett egy 70 év körüli nagymamát, akinek a lábánál ott volt a nagyjából hároméves unokája. A nagymama nemcsak maga szívta a füstöt, hanem az unokájának is adott belőle. – Ott azért elég komoly „vehemenciával” oszlattuk szét a társaságot, és igyekeztünk elmagyarázni a nagymamának, hogy mit csinál az alig pár éves unokájával – fogalmazott.
Elrettentés és segítség
Az egyesület képviselője felhívta a figyelmet: egyre veszélyesebb lett a lakókörnyékük, és ha nem lesz változás, rövid időn belül élhetetlenné válik a város. A vármegyét irányító kormánypárti vezetés támogatásáról biztosította az egyesületet, ebből a forrásból varratnának egyenruhát a tagjaiknak. – Azt szeretném, hogy felismerhetők legyünk, ha az utcákat járjuk.
Aki biztonságban akarja érezni magát, örüljön az ottlétünknek: a dílerek egy kicsit ijedjenek meg, a szerfogyasztók pedig tudják, hogy hozzánk fordulhatnak segítségért.
Igyekszünk öt-tíz évre előre gondolkodni, mert szerintünk nem csak a hatóságok dolga felszámolni a kábítószer-fogyasztást a környezetünkben. Ha van igény a dizájnerdrogokra és azok fogyasztására, akkor arra is legyen igény, hogy megtörténjen ennek a visszaszorítása vagy megszüntetése – jelentette ki Oláh Lajos.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!