Fekete vagy fehér, itt a felszálló füst titka
A füst ma már nem hagyomány, hanem tudomány.
A füst ma már nem hagyomány, hanem tudomány.
A világ és a Szent Péter téren összegyűlt tömeg feszült figyelemmel várta, milyen színű füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből.
A Vatikánban csütörtökön folytatódik az új pápa megválasztásának izgalmas folyamata.
Hamarosan kiderül, hogy ki lesz az új pápa.
Ha fehér füst száll fel, akkor az újonnan megválasztott pápa egy órán belül megjelenik a Szent Péter téren, hogy üdvözölje a tömeget.
Exkluzív! A Magyar Nemzet munkatársa már a Szent Péter téren figyeli, hogy mikor és milyen füst száll fel.
A május 7-én kezdődő konklávén a 267. pápát választják meg. A pápaválasztás a mai formájában a hetvenhatodik.
Ketten is rosszul lettek az ijedtségtől.
Bakócz Tamás bíboros állt legközelebb ahhoz, hogy elfoglalja Szent Péter trónusát.
Megdöbbentő ok miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
ELEMZŐI HANGERŐ – Egyértelmű az összejátszás az uniós vezetés és a hazai ellenzék között.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.