Elmondta, két medence marad meg, az egyikben a gyógyászati kezeléseket végzik, a másikban az ülőfürdő lesz. Emellett elérhetők lesznek továbbra is a reumatológiai szakrendelésen kiírt kezelések, mint például a súlyfürdő és az iszapkezelés. Nem fog azonban működni hétfőtől a fedett gyógymedence, a kültéri meleg vizes medence, valamint a szaunapark.
Benkő Ferenc emlékeztetett, a fürdő energetikai felújításra elnyert 727 millió forint uniós támogatást, az elfogadott támogatói szerződést csütörtökön kapták meg a Magyar Államkincstártól. A forrás felhasználásának feltétele, hogy a gyógyfürdő működjön, hiszen a fejlesztési támogatást arra nyerték el – húzta alá.
Az orosházi képviselő-testület a legutóbbi ülésén 101 millió forintot szavazott meg a gyopárosfürdői komplexum első negyedéves üzemeltetésére, mint Benkő Ferenc elmondta, ebben benne van a tervezett létszámleépítés is, amely mintegy negyven munkavállalót érint majd.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!