Már csak pár napjuk maradt az autósoknak, hogy a tavalyi autópálya-matricákkal közlekedjenek hazánk fizetős szakaszain,
február elsejétől ugyanis már kizárólag 2025-re érvényes matricákkal lehet használni a gyorsforgalmi utakat.
Aki elmulasztja a vásárlást, komoly büntetésre számíthat, az úthasználati díj emelkedése mellett a büntetés is drágább lett 2025-ben.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján található adatok szerint idén
az éves országos matrica 59 210 forintba kerül, az éves vármegyei 6890-be, a havi országos 10 710 forintba, heti 6620-ba, míg az egynapos 5320 forintba.
A pótdíj összege 60 napon belül 26 640 forint, 60 napon túl már 91 780. Ha valaki nem a megfelelő – például egy D2-es jármű esetén D1-es díjkategóriájú – e-matricát vásárol, akkor a jó matrica mellett a pótdíjkülönbözetet is ki kell fizetni. Ennek mértéke 14 900 forint 60 napon belül, azon túl pedig 47 180.
A nemzetiútdíj.hu tájékoztatása szerint az idei évre vonatkozó országos és vármegyei e-matricákat 2024. december 1-jétől lehetett megvásárolni, ezzel a lehetőséggel közel 78 ezren éltek országos matricát illetően, míg vármegyei matricát mintegy 99 ezren vásároltak az elővételi időszakban.