Végiglopta Ráckevét, a rendőrök lecsaptak a megszállott bűnözőre

Korábban már előállították a rendőrök, de az csak további bűncselekményekre hergelte.

2025. 01. 30. 10:30
illusztráció Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség/Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogy az üdülni vágyók mit látnak Ráckevében, az nyilvánvaló. Hogy a bűnözők mit, az egyelőre kevésbé, de tény, hogy mostanában a település nyugalmát több sorozatlopó is megzavarta.

Ebben a hónapban már hírt adtunk egy nemrég elfogott testvérpárról, akik loptak, törtek és zúztak Ráckevén, de végre elkapták őket a rendőrök. Most itt az újabb, nem túl eltérő történet, azt leszámítva, hogy ezúttal a bűncselekményeket egyedül elkövető férfi került a hatóságok kezére.

R. Csabát a település nyomozói hét bűncselekmény miatt hallgatták ki. 

Lopás miatt kellett felelnie az 52 éves elkövetőnek, aki egyébként Ráckevén is él. Jól ismeri a környéket, így nem meglepő, a településen és a közelben garázdálkodott. Ha betört valahova, szinte mindent vitt, ami mozdítható volt és amit könnyen el lehetett adni.

Korábban két társa is lehetett, akikkel tavaly áprilisban úgy mentek be egy Ráckeve külterületén lévő erőműtelepre, hogy a kerítésről levágták a lakatot, és onnan 

kétmillió forintnyi rézkábelt vittek magukkal. 

Pár hónap elteltével – 2024 novemberében – R. Csaba ismét akcióba lendült, ezúttal már megint egyedül. Egy újabb telephelyet vett célba, ahol kifeszítette egy elektromos szekrény ajtaját, és leszerelte a kapcsolótáblát. 

A rendőrök ekkor érték tetten, később pedig szabadlábon védekezhetett. 

Négy nappal később azonban, jelezvén, hogy 

az elkapása csak felhergelte, 

egy szigetbecsei házba hatolt be, ahonnan pénzt vitt el, másik két házból pedig edényeket, szerszámokat, italokat és műszaki cikkeket zsákmányolt. Idén januárban újra aktivitást mutatott, amit utólag már bánhat.

A ráckevei zsaruk a napokban vetettek véget sorozatának. A férfit újra elkapták a rendőrök, a bíróság elrendelte letartóztatását.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.