A főváros cserben hagyta a budapesti állatvédő szervezeteket

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén a Fidesz–KDNP azt kérte, hogy a budapesti állatvédő civil szervezetek részére 200 millió forint összegben írjanak ki pályázatot. A kormánypártok javaslatát leszavazta a közgyűlési többség, pedig Karácsony Gergely korábban még az Illatos úti ebrendészeti telep költözését is kilátásba helyezte, melyből nem lett semmi.

2025. 03. 04. 5:30
kutya, séta, illusztráció (Forrás: Pexels)
Illusztráció (Forrás: Pexels)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely főpolgármester még 2020-ban megalakította a Budapesti állatvédelmi chartát, céljaik közt volt az ebrendészeti telep modernizálása, az ivartalanítás támogatása, járőrszolgálat létrehozása, a szaporítók elleni fellépés. Azóta a fővárosi állatvédelem csak romlott, az ebrendészeti telep túlterhelt, a létrehozott charta pedig a homályba veszett, egyúttal a budapesti állatvédelem is. 

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén a kormánypárt azt kérte, hogy a budapesti állatvédő civil szervezetek részére 200 millió forint összegben írjanak ki pályázatot.

Janó-Veilandics Franciska, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője az ülésen kifejtette, sajnos az a tapasztalat, hogy a koronavírus óta a felajánlások és adományok elmaradnak, nehéz anyagi helyzetbe kerültek az állatvédelmi szervezetek. A kormánypárt javaslatát leszavazta a közgyűlési többség, pedig Karácsony Gergely főpolgármester korábban még az Illatos úti ebrendészeti telep költözését is kilátásba helyezte, melyből nem lett semmi. Tarlós István idején rendszeres örökbe adó napokkal, a nehezen gazdásítható állatok rehabilitációjával próbálták meg mielőbb gazdához juttatni az állatokat. Az ingyenes programot megszüntették, volt olyan is, hogy a telepet segítő alapítványuktól politikai okokból nem vettek át adományokat. Közben a kormány tette a dolgát a magyar állatvédelem területén: az állatvédelemért felelős kormánybiztost neveztek ki Ovádi Péter személyében. 

Idén januárban a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány 250 millió forintos támogatást adott egyes ebrendészeti telepek működését az állatbarát szemlélet erősítése és a hatóság munkájának segítése érdekében. 

Országos szinten 14 szervezet részesült támogatásban. Ovádi Péter tavaly év végén lapunknak adott interjúban elmondta: „amikor arra gondolunk, hogy az állatvédelemben kiket kell támogatni, akkor biztos, hogy

az első helyen a civil szervezetek állnak, rengeteg mindent köszönhetünk nekik.

– Az ötszázmillió forintos keretösszegű pályázatot 2024 első negyedévében ismét meghirdettük, rekordszámú kérelmet bíráltunk el, és 277 állatvédő civil szervezet kapott pályázati úton forrást ebből a keretből – mondta Ovádi Péter. A szervezetek támogatása mellett az edukáció is hangsúlyt kapott: az Állatvédelmi Témahéten tavaly 315 ezer gyermek vett részt 2421 közoktatási intézményből, a csatlakozók között húsz gyermekotthon is volt. A TeAdományozz! program révén több mint 32 tonna állateledel gyűlt össze. Ezenfelül már zajlik az állatvédelmi szakemberek képzése a Pannon Egyetem Humántudományi Karán. 

A kormány szigorított az állatvédelmi törvényen,

az állatkínzók tényleges börtönbüntetést kaphatnak, az állatmérgezéses eseteknél már az előkészület is büntetendő. Megkezdte a kormány a szaporítók elleni fellépést is, betiltották a vásárokban az élőállat árusítását.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.