Fontos változás lép életbe az iskolákban, 2025. július 1-től új iskolai szék vásárlásakor már csak gerincvédő iskolai székeket lehet beszerezni – olvasható az Országos Gerincgyógyászat Központ oldalán. A gerincvédő székekkel kapcsolatban a Belügyminisztérium már kiküldte az erről szóló tájékoztatást az iskolafenntartóknak és igazgatóknak, a döntést azzal indokolták, hogy a tanulók egészségének védelme népegészségügyi, pedagógiai és össztársadalmi cél, a sok ülés miatt pedig fontos, hogy a szék segítse a helyes ülést.
A Belügyiminisztérium döntésével kapcsolatban Somhegyi Annamária reumatológus úgy fogalmazott: ezzel a lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a hazánkat is sújtó porckopásos gerincbetegségeket visszaszorítsuk.
„Azért fontos, hogy a gyerekek gerincvédő székeken üljenek, mert így a derekukat a szék támlája meg tudja támasztani, ez pedig az ülés által a porckorongokra gyakorolt többletnyomást csökkenti. Ha mozgásszervi szakember vizsgálja meg az iskolások gerincét, akár 80 százalékuknál is eltérést talál, s ennek túlnyomó részét szintén a tartási rendellenességek képezik, melyek túlterhelik a gerincet” – hívta fel a figyelmet.

Így előzhetjük meg, hogy a gyerekeink felnőttkora ne a fájdalomról szóljon majd
„Az ülő életmód már minden korosztályt érint, a digitális eszközök ideje korán, még az óvodás kor előtt bekerülnek a legkisebbek életébe, amelyek amellett, hogy kiszorítják a szabad mozgást és károsítják a gyermekek agyi és idegrendszeri fejlődését, még fájdalmas betegségeknek is megágyaznak: a sok ülés miatt a csigolyák közti porckorongra nehezedő nyomás fokozódik, emiatt az a víztartalmából veszít, így a porckopásos folyamat hamarabb kezdődik el, amely egyenes utat jelent a porckopásos betegségekhez, például a porckorongsérvhez” – hívta fel a figyelmet a szakorvos.
A probléma súlyosságára hívta fel a figyelmet a WHO is, az egyik tanulmánya szerint a mozgásszervi problémák között vezető helyen van a derék- és hátfájás: 160 országban a táppénz okai között az első helyen ez szerepel.
„Az elmúlt évtizedekben sokat dolgoztunk azért, hogy megvédjük a gyerekeket attól, hogy fájdalmas felnőttkor várjon rájuk: a kilencvenes évek elején még csak a kongresszusokon beszéltünk arról a szakember társaimmal, hogy a gyerekek gerincének egészsége veszélyben van: hogy az olyan gyakorlatok, mint a törpejárás, törzskörzés és felülés beakasztott lábbal mozdulatsorok többet ártanak, mint használnak, hiszen egytől egyig megterhelik a gerincet és az ízületeket. Aztán fordult a kocka és egy közgyűlésen felkértek, hogy valósítsam meg azokat a törekvéseket, amelyekkel a felnőttkori porckopásos megbetegedéseket megelőzhetjük” – idézte fel a kezdeteket Somhegyi Annamária.
A doktornő törekvései nem voltak hiábavalóak, a prevenciót szolgáló speciális tartásjavítás 2003 óta a Nemzeti alaptanterv, 2004 óta a testnevelési kerettanterv része lett, és 2011 óta a köznevelési törvény kötelezően előírja a mindennapos testnevelést. Azt is sikerült elérnie, hogy a testnevelők megtanulják azokat a speciális tartásjavító, a gerinc- és ízületvédő gyakorlatokat, amelyeket aztán ők is megtaníthatnak a gyerekeknek.
„Azzal ugyanis, hogy a testtartásért felelős izmokat kellően megerősítjük és kellően rugalmassá tesszük, a testtartási rendellenességek javulnak, ezáltal a gerinc a biomechanikailag helyes testtartás állapotába kerülhet, melyben a legkisebb terhelést kapja, így megóvhatjuk a gyerekek gerincét a felnőttkori porckopásos megbetegedésektől” – mutatott rá, kiemelve, hogy ez a prevenciós törekvés most pedig újabb szintet lépett azzal, hogy júliustól kizárólag gerincvédő székeket vásárolhatnak az iskolák.
Somhegyi Annamária kifejtette, a gerincvédő iskolai szék lényege egyrészt, hogy méretezése a tanulók testméreteihez igazodik, másrészt, hogy a háttámla ott van, ahol a derekat meg tudja támasztani. „Természetesen otthonra is ilyen székek valók a gyermekek részére. És természetesen a helyes ülésre is rá kell nevelni a gyermekeket, mert jó széken is lehet rosszul ülni. Helyes üléskor a fenekünkkel egészen hátracsúszunk, hogy a jó helyen levő háttámla (helyesebben: deréktámla) megtámaszthassa a derekunkat. Helytelen üléskor előrecsúszva ülünk, szinte elfekszünk a széken, a derekunk a levegőben lóg” – magyarázta.
A pedagógusok feladata lesz a gerincvédő székek kiválasztása
Somhegyi Annamária arról is tájékoztatott, hogy az iskolai székeket a pedagógusoktól érkező információk alapján rendeli a fenntartó, tehát lényegében a megfelelő méretű gerincvédő székeket a pedagógusoknak kell majd „megrendelniük”, ehhez azonban kapnak segítséget: a tanárok oktató kisfilm és egy táblázat segítségével tudják majd kiválasztani a megfelelő méretezésű székeket. Ezen felül pedig az iskolai védőnőktől és iskola orvosoktól is segítséget kérhetnek majd a pedagógusok, hogy a gyerekek korosztályának megfelelő, gerincvédő székeket tudják majd beszerezni.
Öt tipp a reumatológustól, hogy a porckorongsérvet elkerüljük:
- A gyerekek iskolatáskájának a súlya ne haladja meg a gyermek testsúlyának tíz százalékát.
- Gerincvédő székek – helyes – használata az iskolákban és otthon is.
- Ha ülő munkát végzünk, óránként néhány percre szakítsuk meg az ülést és álljunk fel.
- Mindennapos, gerincvédő mozgás, a vázizmokat erősítő edzés végzése.
- Megfelelő mennyiségű folyadék – víz – bevitele szintén segíti a porckorongok egészségét: a porckorong víztartalma naponta változik, attól függően mennyit ülünk és mennyi folyadékot iszunk. Noha a porckorongnak nincs saját vérkeringése, a környező szövetekből át tud pumpálódni a folyadék, így vissza tud hidratálódni.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)