Már 2025-ben 17 helyszínen csaknem 3000 gyermek szűrését biztosítja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) legújabb gyermekfogászati mobil szűrőbusza – jelentette be Kövér László, az Országgyűlés elnöke a speciális szűrőbusz átadóünnepségén. A házelnök, aki az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke is, arról beszélt, hogy ez lesz a második fogászati rendelő busz. Elődje 1995 óta töltötte be a mozgó fogászati rendelő funkcióját, számtalan helyen fordult meg és csak tavaly 13 helyszínen 2000 gyermek fogászati ellátását biztosította. A hosszú évek alatt a régi busz már elhasználódott, további folyamatos karbantartása túlságosan költséges lett volna, ezért elérkezett az idő az új busz beszerzésére.
Közös összefogás sikere
Mint kiemelte, az új szűrőbusz nagyjából 195 millió forintos beszerzési költségéhez a Belügyminisztérium több mint 97 millióval járult hozzá, míg az OTP Bank a jótékonysági akcióban részt vevő, hozzávetőleg 112 ezer ügyfelének mikroadományaival, 56 millió forintot tett hozzá. Ezek nélkül az adományok nélkül nem sikerült volna lecserélni a régi szűrőbuszt és akkor vélhetően be is kellett volna fejezni ezt a tevékenységet. Emellett az A-dec nevű cég biztosított több mint 10 millió forint értékben speciális és modern fogászati székeket a szűrőbuszhoz, míg az NGYSZ 15 millió forint értékben kézi műszerekkel, kiegészítőkkel szerelte fel azt.
A házelnök elmondta, hogy a működtetés és a karbantartást a régi buszhoz hasonlóan a Waberer's-csoport vállalta magára, de méltatta azt is, hogy a Magyar Telekom jóvoltából biztosított a legkorszerűbb informatika és a folyamatos internet-hozzáférés, a Pappas Autó Magyarország Kft. közreműködésének köszönhetően pedig egy egyedi gyártású önjáró alvázra lehetett ráépíteni a felépítményt.
Ez a korszerű busz a gyermekek életminőségének javításához is hozzájárul – mutatott rá Kövér László, külön hangsúlyozva, hogy a járművel olyan hátrányos helyzetű településekre is eljuthatnak, ahol kevésbé érhető el a gyermekfogászati szűrés.
Nem kell félni, ez tényleg nem fog fájni
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy a kormány az elmúlt 15 évben 23 milliárd forintról, mintegy 87 milliárdra emelte a fogászati ellátásokra fordítható keretösszeget, ami így ebben az időszakban majdnem megnégyszereződött, az új szűrőbusz költségeinek csaknem a felét a Belügyminisztérium állja. Az államtitkár a missziót felvállaló NGYSZ-nek köszönetet mondva hangsúlyozta:
a gyermekfogászati szűrőbuszt úgy alakították ki, hogy a gyermekek nem a fogorvostól félve lépnek be oda, hanem egy kissé játékosabb formában kaphatják meg a szükséges ellátást, egyúttal méltatva az ebben a munkában részt vevő fogorvosok elhivatottságát, empátiáját is.
Kiemelt célként fogalmazta meg, hogy ma a gyermekek jobb körülmények között nőjenek fel, mint korábban és szerinte ehhez „kicsiben” ez a szűrőbusz is hozzájárul.