A hídlezárások egy hónapja öncélúan bénítják meg Budapestet és keserítik meg a budapestiek életét – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A budapesti Fidesz vezetője szerint Karácsony Gergelynek meg kell állítania ezt az „őrületet”.

A keddi alacsony érdeklődést kiváltó, mégis káoszt okozó hídlezárás után szerdán újból lezárják az Erzsébet hidat. Ismét dugóval és káosszal fogják büntetni azokat a budapestieket, akik csak haza szeretnének jutni vagy csak közlekednének a városukban – jelezte Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: sőt, azt is mondták, hogy amíg legalább ketten lesznek, addig folytatják a hídlezárásokat.
A főpolgármester pedig továbbra is hallgat és nem csinál semmit
– hangsúlyozta a frakcióvezető. Majd feltette a kérdést: „Mikor áll a főpolgármester egy egyre szűkülő hangos kisebbség helyett a csendes többség, a budapestiek mellé?”
Tegyen rendet a fővárosban, elég volt az önkényes politikai akciókból!
– szólította fel Karácsony Gergelyt Szentkirályi Alexandra.