Vipera feltűnése borzolja a kedélyeket Lentiben, a közösségi médiában futótűzként terjed a hír: többen is látták a kígyót – írja a Zaol.
Keresztes viperát láttak Zalában
Az állítólagos viperát többen is a város lakott területén látták. A hírt számos helybéli kommentálta.

Az állítólagos vipera a város lakott területén bukkant fel. A hírt számos lakos kommentálta. Egyrészük szerint siklót kevertek össze viperával, amely ártalmatlan az emberre. Ennek a véleménynek mondott ellent egy kommentelő, aki állította, hogy ezen a területen találkozott már viperával.

A lapnak megszólalt egy helybéli, aki elmondta, hogy 2021-ben a lentikápolnai városrészben, a családi házuk mellett, egy fenyvesben találtak egy 79 centiméteres, fekete színű keresztes viperát. A mérges kígyót szakemberekkel, köztük budapesti viperaszakértővel is azonosíttatták, és el is szállíttatták. Két évre rá pedig bemászott az udvarukba egy mérges kígyó, amit a kutyájuk tett ártalmatlanná.
A fokozottan védett fajnak számító keresztes vipera Zalában is előfordul,
néhány populációja éppen a Kerka-völgyben él, Lenti közvetlen közelében. A vipera egyébként, ha módja van rá, kerüli az emberekkel való találkozást, és magától sosem támad. De ha szándékosan megzavarják a nyugalmát vagy sarokba szorítják, akkor veszélyes lehet.
A viperáról bővebben ide kattintva olvashat.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mattias Åström)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Magyarország békéjét és biztonságát meg fogjuk őrizni!
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.

Menczer Tamás: Ennyi szeretettel nem is lehet már mit kezdeni
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péter szeretetnyelvét mutatta be.

A marihuána még több bajt okozhat, mint eddig hitték
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.

Orbán Viktor újabb információkat osztott meg a Védelmi Tanács üléséről, erre kell készülnünk
Hamarosan jönnek a további részletek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Strandra indultak, de sosem tértek haza – ma is fájó seb, ami a Mosoni-Dunánál történt

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult

Dolgozó árulta el: hatalmas veszélyt rejtenek az éjszakák egy óceánjáró hajón

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: erre kell felkészülnünk

3 csillagjegynek pénz üti a markát június végén

Megérkezett Kína első reakciója, miután az USA lebombázta Irán nukleáris létesítményeit

Irán nem kegyelmez a kettős állampolgároknak

Szenzáció: Csikós Zsóka történelmet írt a kajak-kenu Eb-n

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?

Orbán Viktor újabb információkat osztott meg a Védelmi Tanács üléséről, erre kell készülnünk

A videó, ami akár a karrierjébe is kerülhet – a Chelsea játékosa ezúttal túl messzire ment
Címoldalról ajánljuk