Másfél hónapja elkeseredetten keresi az édesanyja a Győrszemeréről eltűnt, 13 éves kislányát – írja a BorsOnline.
Flóra még április 14-én, testnevelésórán azt mondta a tanárnak, hogy fáj a füle, és elkérte a telefonját, hogy felhívhassa az édesanyját, Beát. Azonban az iskolából a gyermek nem hazament. Azt viszont nem tudni, hogy hova, mert Flóra azóta nem jelentkezett. Az édesanyja azonban tajtékzik, ugyanis a lánya megismerkedett egy 28 éves férfival, akivel szerelmes üzeneteket írtak egymásnak
További Belföld híreink
A férfi jobb életet és házasságot ígért a 13 éves kislányomnak. Azt is írta, hogy reméli, Flóra nem terhes. Már önmagában a gondolat is beteges
Flóra augusztusban lesz tizennégy éves, és ha a lány beleegyezne a szexuális együttlétbe, a férfi abban az esetben is bűncselekményt követne el. Bea arról is beszámolt, hogy Flóra eltűnése előtt egy nappal leültette a lányát, hogy beszéljenek, ekkor közölte vele a fiatal, hogy ha nem hagyja, hogy együtt legyen a férfival, elszökik, ahogy ezt meg is tette. Az ügyben a rendőrség nyomoz, azonban Bea is intézkedett. Ő annyit tudott meg Flóra barátnőjétől egy képernyőfotóból, hogy a 28 éves Péter valóban megszöktette a tizenhárom éves lányt, akinek a telefonját még aznap kikapcsolták.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!