Sulyok Tamás: A magyarok képesek lesznek jól kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket

A világ vezető kutatói előtt mondott beszédet a köztársasági elnök.

2025. 05. 08. 9:31
Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy olyan nemzet elnökeként, amely rendkívüli tudományos bázissal és hagyományokkal büszkélkedhet, fontosnak tartom, hogy néhány szót szóljak a korunkat alakító technológiai megújulásról, a mesterséges intelligencia terjedéséről – mondta el Sulyok Tamás köztársasági elnök a HUN-REN kutatóhálózat mesterséges intelligenciával kapcsolatos szimpóziumának megnyitóján. A köztársasági elnök kiemelte, Magyarországra és a magyarokra is jelentős hatással van a mesterséges intelligencia terjedése.  

AI Symposium 2025 Sulyok Tamás
Fotó: Mirkó István

Az emberiség a jövőben profitálhat abból, amit ma zseniális tudós elmék felfedeznek. Egy-egy ötlet kinyithatja a lehetőségek ajtaját, és újabb felfedezéshez vezethet. Ilyen a mesterséges intelligencia is, amely korunk változásának hajtóereje. Hatása már számos területen erősen érezhető, és fokozatosan mindennapi életünk részévé válik

– tette hozzá az államfő. Sulyok Tamás kiemelte, a mesterséges intelligencia alapjaiban alakítja át a világot, és átformálja az élet alapvető aspektusairól alkotott képünket. 

Ha a világ megváltozott, nekünk is alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez. Meggyőződésem, hogy a magyarok képesek lesznek jól kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket, és az emberiség javára tudják fordítani az eredményeket

– jelentette ki a köztársasági elnök. Sulyok Tamás szerint ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindennek megvan a maga árnyoldala, a technológia pedig önmagában soha nem fogja megoldani alapvető problémákat, és nem fog választ adni az alapvető egzisztenciális dilemmáinkra sem. 

 

Borítókép: Sulyok Tamás (Fotó:Mirkó István )

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.