Szintén a kormányellenes tevékenységéről híres Bazsa György akadémikus is, aki nemrég több mint 150 akadémikussal egyetemben elítélte a magyar kormány Ukrajnával kapcsolatos álláspontját. Bazsa 56 éves pályafutásának eredményeként 813 hivatkozást tudhat a magáénak. A Stádium 28 kör másik ügyvivője, Győrffy Dóra, munkásságának 2005-ös kezdete óta 820 hivatkozást gyűjtött össze. Vagyis Győrffy húsz év munka után akkora kutatási teljesítményt tud a magáénak, mint Bazsa az 56 éves pályafutása után.
A Stádium 28 Kör két ügyvivője büszkélkedhet valóban jelentős számú hivatkozásokkal, ők Kardos Julianna és Sarkadi Balázs. Kardos több mint háromezer, Sarkadi pedig több mint 18 ezer hivatkozással rendelkezik.
A Stádium 28 Kör az MTA köztestületi tagjaiból alakult, szellemiségében egyértelműen baloldali kutatókat tömörítő fórum, amelynek célja a Magyar Tudományos Akadémia leuralása, illetve a nyilvánosságban való hatékony reformok és a kormány elleni fellépés. Saját bevallása szerint a csoport fő tevékenysége a problémák feltárására, majd a közvélemény számára történő bemutatására irányul.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!