Kétes felméréssel hergel az Akadémiai Dolgozók Fóruma

Egy hangos lobbicsoport próbálja meggátolni a humán kutatóintézetek átszervezését.

2025. 06. 20. 18:20
Borítókép: Bán-Forgács Nóra (Forrás: Tűzfalcsoport)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elképesztően amatőr számsorral igyekszik az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) a kutatók többségének támogatásának látszatát kelteni. A szervezet közösségi oldalára nemrég felkerült egy diagram, amelynek hitelességével kapcsolatban számos kérdés tisztázatlan.

Az átadás előtt álló társadalom- és bölcsészettudományi kutatóközpontok húsz intézetében június 19-én tartott szavazáson a dolgozók jelentős többsége, közel 90 százaléka elutasította az intézmények ELTE-hez csatolását – közölte az ADF. Hozzátették: a szavazáson a rövid időkeret ellenére nagy arányú részvétellel az érintett kutatóközpontok mintegy 1200 munkatársa közül több mint nyolcszázan nyilvánítottak véleményt.

A szervezet így pedig a második kijelentésével sikeresen megcáfolta az elsőt, ugyanis a szavazók száma, a több mint 800 fő nagyjából a munkavállalók 70 százaléka, míg az ADF szerint az intézetek dolgozóinak közel 90 százaléka elutasította az intézmények átszervezését.

Mindemellett a posztot elolvasók arról sem kaphattak információt, hogy milyen formában szavaztak a munkavállalók, mi volt a pontos kérdés, és az egyes intézmények esetében mekkora volt a megjelentek, illetve az intézményi átalakítást elutasítók aránya.

A nem hitelesített adatokat tartalmazó poszt inkább nyomásgyakorlási eszköznek tűnik az ADF részéről, ugyanis a HUN-REN elnöke az Irányító Testület három tagjának kezdeményezésére péntek délutánra rendkívüli ülésre hívta össze a fő döntéshozó testületet. Az ülés egyik fő témája a HUN-REN munkatársai számára korábban megígért bérrendezés fedezetének biztosítása, illetve a társadalomtudományi intézetek átadása lesz az ELTE-nek.

Mint arról már beszámoltunk, az utóbbi időszakban egyre nagyobb figyelem irányul az ADF-re, amely a hazai tudományos élet szereplőit kívánja képviselni, ugyanakkor egyetlen akadémikus sincsen a soraikban. Ezt maga Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is megerősítette egy lapunknak adott interjúban.

A szervezet eredetileg a kutatói autonómia és az intézményi függetlenség védelme érdekében alakult, ám működése kapcsán komoly kérdések merülnek fel. Az ADF pénzügyi működése és belső döntéshozatali mechanizmusai nem nyilvánosak. A szervezet hivatalos honlapján elérhető alapszabály alapján nem egyértelmű, hogy a szervezet pontosan miként működik,

milyen formában választják meg a vezetőiket, illetve a közgyűlésekről sem lelhető fel semmilyen hivatalos dokumentáció.

További ellentmondás, hogy a szervezet vezetése gyakran hivatkozik magára mint a széles tudományos közösség képviselőjére, ám valójában a szervezet nem tart olyan eseményeket, amelyeken minden tudós elmondhatná a véleményét. A szervezet átláthatatlansága, a konzultáció hiánya pedig arra enged következtetni, hogy

az ADF valójában nem a magyar kutatókat és tudományos munkatársakat képviselő szervezet, hanem egy társaság, amely a saját érdekeit védi.

A sajátos érdekvédelemre jó példa a szervezet elnöke, Bán-Forgács Nóra. Neki ugyanis nyilvánvalóan nem áll érdekében a kutatóhálózat átalakítása. Az elnök jelenleg a Milton Friedman Egyetemen is tanít, korábban az EBESZ főtanácsadójaként, az ENSZ szakértőjeként és az EU Nyugat-balkáni Projektjeinek emberi jogi szakértőjeként tevékenykedett. Ezek a pozíciók jól mutatják, hogy szorosan kötődik a nemzetközi liberális jogászközösséghez.

Bán-Forgács a Visegrad Fund nemzetközi pályázatát 2024-ben nyerte el, amely szervezet a CEU-val és a Nyílt Társadalom Archívummal is kapcsolatban áll.

A Jogtudományi Intézet, ahol Bán-Forgács Nóra is dolgozik, hosszú ideje a baloldali jogászelit egyik fő műhelye. A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének (TK JTI) munkatársai között többen vannak, akik valamelyik Soros-féle szervezetnél is tevékenykednek, vagy valaha ott dolgoztak, például a Magyar Helsinki Bizottság vagy a TASZ kötelékében, de olyan is van közöttük, aki a CEU-n oktat.

Borítókép: Bán-Forgács Nóra (Forrás: Tűzfalcsoport)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.