Freund Tamás: Nem igaz, hogy elmaradt a rendszerváltás

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a lapunknak adott interjúban elmondta, a magyar tudományosság érdeke a kutatóhálózati ingatlanok sorsának rendezése. ­Freund Tamás kiemelte, az Akadémián belül elenyésző kisebbségben vannak az eladást perrel akadályozók támogatói. Az MTA elnöke emellett Orbán Viktor ünnepi közgyűléstől való távolmaradásáról is megosztott gondolatokat.

Hogyan értékeli a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által az elmúlt években elért eredményeket?
– Helyszűke miatt csak az elnökségem idején indított új programokat említeném. Fontos eredmény, hogy az Akadémia mint a nemzet tanácsadója funkcióját szerettem volna jobban megszervezni, jobban definiálni, két irányban is. Az egyik a kormányzat, a döntéshozók felé, a másik pedig a társadalom minél szélesebb körei felé. Kiépítettünk a minisztériumok többségével egy-egy közvetlen kommunikációs csatornát, amelyek kétirányúak, vagyis a kormányzat képviselői bármikor fordulhatnak az Akadémiához, és mi is a kormányzathoz. A 19 ezer fős akadémiai köztestület egy olyan tudásbázis, amit hiba volna nem kihasználni. Az esetek többségében ez a munka nem a nyilvánosság előtt zajlik, hiszen a kormányzati tanácsadásnak nem az a lényege, hogy erről minél szélesebb körben értesüljön a társadalom, hanem az, hogy ez a döntéshozatalban hasznosuljon. A nyilvánosság elé akkor lépünk ki, amikor ezt az élénk társadalmi érdeklődés vagy a közhangulat megköveteli, és a minisztériumokat előzetesen tájékoztatva, egyeztetve hozzuk nyilvánosságra az ajánlásokat. Ilyen volt korábban a pedagógusok vagy az akkumulátorgyártás kérdése. Ha történt is a kommunikációban egy-egy félreértés, nem ez a jellemző. Elnökségem idején indítottuk el az MTA középiskolai alumni programot, ezzel is bővítettük a tanácsadói funkciónknak a társadalom felé irányuló oldalát. Közben három nemzeti kutatási programot alapítottunk országos lefedettségű konzorciumok számára, egyet a Magyar nyelv a tudományban témában, és kidolgoztuk az MTA kiváló kutatóhely minősítési rendszert is. Ezek részletes kifejtése honlapunkon olvasható.

A IX. osztály állásfoglalást adott ki a miniszterelnökkel kapcsolatban. Miért?
– Sem az osztály, sem az Akadémia nem adott ki politikai nyilatkozatot, ez szivárogtatás volt, amivel az ismeretlen szivárogtató súlyosan megszegte az akadémiai szabályozást. Az osztály több tagja is tiltakozott, hogy ők nem ehhez adták hozzájárulásukat, nem azt hagyták jóvá, hogy a miniszterelnök ne jöjjön el az évfordulóra. Ők a közgyűlés egyes tagjai kivonulásának lehetőségére akarták felhívni az elnökség figyelmét, nehogy egy ilyen bekövetkezzen. Az osztályon valaki vagy valakik úgy gondolták, hogy a kiszivárogtatással borsot lehet törni a kormány orra alá. Nagyon sajnálom, ami történt,

a miniszterelnöknek ugyanis hivatalánál fogva is ott lett volna a helye egy 200 éves nemzeti intézmény jubileumi ünnepségén.

Azt nem gondolom, hogy az Akadémia vezetését, testületeit felelősség terheli, de az tény, hogy borzasztó rosszul néz ki ez az eset.

Megvizsgálják az MTA forrásainak elosztását?
– Az Akadémia áll elébe, ahogy korábban is minden számvevőszéki vizsgálat esetén, hiszen én úgy gondolom, hogy azokat a rendkívül szűkös forrásokat, amelyek megmaradtak az Akadémián, hatékonyan hasznosulnak. Hogy csak a tudományfinanszírozásról beszéljek, ott van a Lendület pályázatunk, amely tized akkora – évi négymilliárdos – büdzsével gazdálkodik, mint az állami kiválósági programok, miközben a Magyarországon elnyert ERC, azaz az Európai Unió kiválósági pályázatok felét azok nyerték, akiket az MTA hozott helyzetbe a Lendület pályázattal. Többi programunk is hasonlóan sikeres, így azt mondani, hogy mi nem jól hasznosítjuk ezeket a kutatási forrásokat, teljességgel megalapozatlan. Vagy beszélhetünk a tiszteletdíjakról is, ami az Akadémia rendes tagjainál 380 ezer forint havonta. Ez kevesebb, mint amit a 900 élsportoló átlagosan kap. Ők ugyanúgy megérdemlik az életjáradékot, hiszen komoly sikert, presztízst harcoltak ki az országnak az olimpiai aranyérmükkel, vagy az olimpiai győztesek edzőjeként. De ki kéri számon például a kajakos bajnokunktól, hogy ma, 70-80 évesen már nem annyi idő alatt evezi le az ezer métert, mint amikor megnyerte az olimpiát? A 365 akadémikuson számonkérni az elmúlt pár év publikációs teljesítményét ugyanúgy nevetséges, hiszen egy 70-80 éves akadémikus feladata nem elsősorban a publikálás, hanem hogy az általa alapított iskolát gondozza, támogassa, fejlessze, az utódjaiként képzett tanítványait helyzetbe hozza. És ha részt is vesz a kutatási téma kiagyalásában, és jogosan megtehetné, hogy ráírja a nevét a tanítványai publikációira, ezt legtöbbször mégsem teszi meg, hiszen akkor az utódok sohasem lesznek pályázóképesek. Ezt a munkát és a tudományszervezési, bizottsági, minősítési, kommunikációs tevékenységet nehezebb lenne megmérni, de a tiszteletdíj esetében sem fizetésről, hanem egy olyan tudományos életmű elismeréséről van szó, amely dicsőséget, megbecsülést hozott az országnak.

Freund Tamás az MTA elnöke (Fotó: Mirkó István)

Milyen tudományos értékelési rendszert használnak, amellyel számszerűsíteni tudják az MTA tagságának eredményeit?
– Az Akadémia köztestületi tagjai publikációi­nak és szabadalmainak számát ott kell keresni, ahol azok megszületnek: az egyetemeken és a kutatóintézetekben. Az Akadémia egyik feladata, hogy ezek nyilvántartását biztosítsa a Magyar Tudományos Művek Tára országos adatbázisában. 2019 óta nem az Akadémia irányítja a kutatóintézeti hálózatot, azokat elcsatolták. Köztestületi tag­jaink kétharmada egyetemi kutatólaborokban, tanszékeken, intézetekben dolgozik vagy dolgozott, a maradék egyharmad pedig a HUN-REN intézeteiben, illetve ipari kutatóintézetekben végez munkát. Az Akadémiának van egy fantasztikus könyvtára, de rajtuk nem lehet szabadalmakat számonkérni. Ha valami baj volna a hazai kutatók tudományos teljesítményével, akkor az az előbb felsorolt intézményeket érinti elsősorban. Mellesleg aki az elmúlt öt év tudományos teljesítményét hiányolja Magyarországon, az éppen a kormányt kritizálja, ugyanis az MTA kutatóhálózatának kiszervezése, az egyetemek átalakítása vagy a kutatásfinanszírozás átalakítása mind kormányzati döntés volt. Az Akadémián ezt nem lehet számonkérni.

Egyetért azzal az elmúlt időszakban többek által is megfogalmazott állítással, ami szerint elmaradt az Akadémián a rendszerváltás?
– Abszolút nem értek vele egyet. Az tény, hogy 1948–1949-ben a kommunista pártállam rátelepedett az Akadémiára. Kineveztek egy főtitkárt, aki a párt által delegált személy volt, és nála volt a kasszakulcs. Emellett jelentős számú akadémikust, a 250 körüli akadémikusból száz-egynéhány személyt, ha nem is kirúgtak, de a szavazati jogukat felfüggesztették, tanácskozó tagok lettek. De 1989-ben rehabilitálva lett valamennyi, az Akadémia újra rendes taggá minősítette őket, kivéve két, még 1945-ben kizárt személyt a túlzott német birodalmi barátság és a zsidóüldözésekben való ellentmondásos részvételük miatt. 1991-től Kosáry Domokos MTA-elnöksége és Antall József miniszterelnöksége idején, kettejük együttműködése révén megtörtént az Akadémián a rendszerváltás, 1994-ben elfogadták az új akadémiai törvényt. Ezzel megváltozott az Akadémia jogállása, köztestületté vált, megszűnt a politikai befolyás. Attól fogva fel sem merülhetett, hogy akadémikusokat kiemelkedő tudományos teljesítmény nélkül választottak volna meg. Megalakultak a határon túli magyar tudományosság képviseleti szervei. Az átalakulásban Kosáry mellett többek között Mádl Ferenc, Szabad György, Szentágothai János, Vizi E. Szilveszter játszott főszerepet. Ők vitték volna tovább a sztálinista örökséget?

Tehát az nem igaz, hogy elmaradt a rendszerváltás. Ahogy az sem, hogy a múlt rendszerben akadémikussá választott kommunisták irányítják ma is az Akadémiát.

Ma a 365 akadémikus közül csupán 29-en vannak, akiket még 1990 előtt választottak meg. Köztük olyanok, mint például az Abel-díjas Lovász László és Szemerédi Endre vagy Vizi E. Szilveszter, Csurgay Árpád, Görög Sándor, Kroó Norbert, Mezei Ferenc, Sólyom Jenő, Venetianer Pál vagy Vida Gábor. Nehéz lenne rájuk fogni, hogy érdemtelenül kerültek be, vagy hogy valaha is a kommunista eszmeiséget éltették az Akadémián. De a többiek is kiváló tudósok.

A hazai tudóstársadalmat vagy egy törpe kisebbséget képviseli az Akadémiai Dolgozók Fóruma és a Radnóti Sándor vezette csoport?
– Az Akadémiai Dolgozók Fórumának semmi köze az Akadémiához, névválasztásuk félrevezető, és a kutatóhálózati ingatlanok ügyében a véleményük egyértelműen szembemegy az Akadémia közgyűlésének döntésével. Egyébként ők csak próbálnak belépni abba a perbe, amit Radnóti Sándor akadémikus indított a közgyűlési döntés ellen, de még nincs döntés, hogy a bíróság hozzájárul-e. Az Akadémia oldalán a HUN-REN és a Kulturális és Innovációs Minisztérium szeretne belépni, de erről sincs még döntés. Azt gyanítom, hogy Radnóti Sándor és az ADF is abban reménykedik, hogy ha kormányváltás lesz, és addig el lehet húzni ezt a dolgot, akkor talán visszakerülhetnek az intézetek az Akadémiához. Erre a felvetésre én már korábban is azt mondtam, hogy ha egy kormány egyszer vissza szeretné adni az Akadémiának a kutatóhálózatot, akkor megteszi majd azt ingatlanostul is. De addig is szükség van beruházásokra, fejlesztésekre.

Volt kutatóintézeti igazgatóként is tudom, hogy egy intézethálózat optimális működéséhez az kell, hogy az ingatlan tulajdonjoga ott legyen, ahol a kutatás folyik.

Tehát a mostani felállásban a HUN-REN kell hogy a birtokosa legyen ennek a kutatóhálózati ingatlanvagyonnak. Nem félek attól, hogy a bíróság az ingatlanhálózat eladásáról szóló, tavaly decemberi közgyűlési határozatot érvénytelenítené. Viszont a döntésig csak azzal a záradékkal tudom aláírni az ingatlan-adásvételi szerződést, hogy az csak akkor lesz hatályos, ha lezárul a per, és az Akadémia javára dönt a bíróság. Az aláírást követően a kormány azonnal elindíthatja a HUN-REN konszolidációját, új jogállásának megfelelő kialakítását, ehhez nem kell megvárni a bíróság döntését. Az, hogy konkrétan a tulajdonjog mikor kerül át hozzájuk, az nekik mindegy, hiszen most is a HUN-REN birtokában és ingyenes használatában vannak az érintett ingatlanok. Egyedül nekünk számít, mert az Akadémia ezzel sok pénzt veszít. Ha holnap letenné a kormány a vételárból még hiányzó 74,5 milliárdot, ahogy arról a szerződés rendelkezik, akkor annak a kamata egy év alatt körülbelül két-hárommilliárd forint lenne. Ennyit veszíthetünk azzal, hogy a pereskedés miatt akár egy évvel is elhúzzák az adásvétel létrejöttét. Ezért sem értem Radnóti akadémikustársam törekvését.

Freund Tamás (Fotó: Mirkó István)

Tehát az ADF és Radnóti Sándor az akadémikusok álláspontját képviseli, vagy inkább egy törpe kisebbségét?
– Ami az ingatlaneladásokat illeti, az ellenzők nem mondhatók törpe kisebbségnek, ugyanis a közgyűlés 182 szavazattal 141 ellenében döntött az eladás mellett. Az Akadémia elleni pereskedést azonban, úgy gondolom, valóban csak egy törpe kisebbség támogatná.

Álláspontja szerint a kutatóhálózatnak a reformjával sérült a kutatói autonómia?
– Én nem tudok egyetlen kutatócsoportról vagy intézetről sem, amelyet bezártak volna. Beszéltem erről Gulyás Balázs elnök úrral is, ő sem tud ilyenről, és bízom benne, hogy ilyen tervek nem is léteznek. Egyébként pedig ez ellen a struktúra önmagában nem jelent biztosítékot.

Ha a kormány bele akart volna szólni a kutatóintézetek munkájába, arra akkor is megvoltak az eszközei, amikor a hálózat az Akadémia alá tartozott,

hiszen a kormány adta minden évben azt a bázis-költségvetést, amelyből az Akadémia finanszírozta a működésüket.

Borítókép: Freund Tamás (Fotó: Mirkó István)