Lánczi András: A Magyar Tudományos Akadémián elmaradt a rendszerváltás

Az MCC Politikai Filozófia Európai Központjának vezetője, Lánczi András filozófus nyíltan beszélt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) súlyos strukturális és ideológiai problémáiról lapunknak adott interjújában. Lánczi világossá tette: az Akadémiát évtizedek óta ugyanazok a balliberális körök uralják, akik a rendszerváltás után is megtarthatták pozícióikat. Szerinte eljött az idő, hogy az MTA célját újraértelmezzük, belső működését átláthatóvá tegyük, és visszaadjuk nemzeti jellegét egy, a közjóért dolgozó tudományos köztestületként.

Lánczi András Forrás: mandiner.hu

– Ön hogy látja az MTA körül kialakult konfliktust, mi a véleménye az üggyel kapcsolatban?

– A Magyar Tudományos Akadémia körüli viták valójában évtizedek óta velünk vannak, de nem feltétlenül nyilvános módon, hanem morgolódások és döntések formájában, az Akadémia, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB), és az egyetemi világ háromszögében. Az, hogy ennek most nyilvános hangot adott Schmidt Mária, amiatt volt, hogy a miniszterelnök az Akadémia 200. évfordulójának alkalmából az ünnepi közgyűlésre odalátogatott volna, de néhány akadémikus botránnyal és kivonulással kezdett fenyegetőzni. Ez váltotta ki azt, hogy ebből most nyilvános vita kerekedett. Schmidt Mária élesen fogalmazott, de precízen. A Magyar Tudományos Akadémia fundamentumai utoljára 1949-ben voltak lerakva, és ezeken lényegében nem történt változás. Ez az, amit ő megírt, amit próbált aktualizálni.

– Szabad az MTA bármelyik csoportjának bevonódnia napi politikába úgy, ahogy azt a IX. Osztály tette, amikor nyílt levélben fenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt?

– Nem. Ők arra hivatkoznak, hogy nekik joguk van mint állampolgárnak, mint tudósnak, mint akadémikusnak a véleményük kifejezésére. Én pedig azt mondom, hogy természetesen ehhez joguk van, de nem használhatják az akadémiát politikai célra. Ezek a szereplők pedig összekeverik az intézményt az ő személyes felfogásukkal, politikai hovatartozásuk kifejezésével. Az Akadémia történetének jelentős, nagyobb részében valójában az államtól valóban független magánintézmény volt a szónak a finanszírozási és morális értelmében.

A Tanácsköztársaság idején, 1919-ben nyúltak hozzá először az Akadémiához, és azóta folyamatosan az állam így vagy úgy beleszól az életébe, sőt a finanszírozása gyakorlatilag az államtól függ azóta is. Az MTA-ban 1949-ben történt egy minőségi változás ebben, hiszen több mint 250 akadémikusból maradt nagyjából 100, az összes többit egyszerűen eltávolították politikai okokból. Ez volt az a legfontosabb momentum, amióta a Magyar Tudományos Akadémia a politika frontvonalába került. Ezt a kommunisták nyitották meg. A rendszerváltáskor pedig azt mondták, hogy rehabilitálni kell ezeket az embereket, azonban ez egyértelműen nem történt meg. Olyan emberekről van szó, mint Kerényi Károly, aki a világ egyik legjelentősebb klasszika-filológusa volt, akit Lukács György fasisztának nevezett egy cikkében 1947-ben, ezért nem is lehetett az Akadémia tagja, sőt, haza sem tudott jönni.

– Kiderült, hogy az Akadémiának a fontos pozícióiban leginkább idősek vannak. Szükség lehet az akadémián belül egy korhatárra, ami felett már nem lehet vezető pozíciókat betölteni?

– Őszintén szólva, nem tudom, hogy az Akadémián ez hogy van szabályozva, az egyetemeken egy bizonyos életkor fölött nem lehet vezető valaki. Ha az Akadémián ez nem így van, akkor megkérdezem, miért nem? Mert hogyha úgy fogják fel, hogy az Akadémia annál veretesebb, minél több a bottal járó ember, és kicsit lassabban reagáló vének tanácsává válik a szervezet, akkor ez teljes tévedés. A tiszteletet nem szabad összekeverni a funkciók halmozásával.

Lánczi András filozófus Fotó: Bach Máté

– Lentner Csaba nemrég felvetette, hogy szükség lenne az Akadémia teljes átvilágítására. Ön szerin szükség lenne erre?

– Az Akadémia célját kellene újradefiniálni, meghatározni, mert olyan hatalmas intézménnyé vált, hogy tulajdonképpen az eredeti cél, ami a magyar tudományos nyelv megteremtése és ápolása, ma már nem a legfőbb távlati cél. Egy átvilágítás részeként meg kell nézni, financiálisan mi történik az Akadémián, jól, hogyan használják fel a rendelkezésre álló forrásokat, miféle munka folyik, folyik-e munka egyáltalán a különböző osztályokon, intézetekben, milyen teljesítmény van, és ezek az eredmények hogyan segítik a magyar emberek életét. Ennek természetesen itt volna az ideje, mert ahogy az egyetemekhez sem nyúlt senki az elmúlt 35 évben, az akadémián lényegében ugyanez történt. Hogy világos legyen, a rendszerváltás elmaradt az Akadémián, akkor nem volt meg ez az átvilágítás. Ez pedig azt jelenti, hogy azok, akik a kommunista idők alatt úgymond tudományos teljesítményre tettek szert, azok mondhatták meg egy rezsimváltott világban is, hogy ki a jó tudós, ki a tehetséges fiatal, ki milyen forráshoz juthat, vagyis politikai döntéseket azok hoztak, akik a rendszerváltás előtt is hozhattak. Ez mondjuk a filozófiában jól látszik. Még mindig Lukács György szelleme, tanítványai döntik el, ki számít ma filozófusnak, és zsűriként használják az Akadémiát.

– Szükség lenne egy átvilágításra az MTA-n belül, hogy egészséges arányok alakuljanak ki a döntőbizottságokban?

– Politikailag a baloldal, a liberálisok – háttérben a CEU segítségével – elfoglalták az Akadémiát, és elhelyezkedtek az MTA különböző vezető tisztségeiben. Éppen ezért azt mondom, hogy a belső szabályozást teljesen nyilvánossá, átláthatóvá kell tenni. Meg kell indokolni, hogy ki, miért van pozícióban. A probléma azonban ott van, hogy a mindennapi életben ez egy iszapbirkózássá alakul át, és egyéb okok miatt nagyon sokan nem merik a tudós világban sem elmondani, hogy ők valójában mit gondolnak a világról. Ezért aztán opportunizmus, kiszolgáltatottság van, amit szeretnek kihasználni ezek a csoportok. Az Akadémiáról jelen állapotában – politikai okok miatt – nehezen képzelhető el, hogy rövid időn belül valóban nemzeti érdeket szolgáljon (kutatási témák kiválasztása, nagydoktori eljárások) és egyértelműen nemzeti intézményként funkcionáljon.

– A magyar kutatási hálózat reformja óta az akadémiát uraló csoportok azt állítják, hogy ezekkel a döntésekkel sérül a kutatás és a kutatók autonómiája. Ön szerint valóban sérült a gyakran emlegetett autonómia?

– Dehogy sérült, a kutatók több pénzhez jutnak, mint azelőtt. Nagyobb a függetlenségük. Senki sem szól bele abba, hogy mit kutassanak. Ha valaki beleszólna az Akadémia működésébe vagy a kutatások finanszírozásába, akkor Radnóti Sándor és a hozzá hasonlók sem lennének olyan helyzetben, hogy ilyen hangosan tiltakozzon a reformok ellen. 

Borítókép: Lánczi András (Forrás: Mandiner.hu)