Egyre nagyobb a feszültség az Akadémián
Reformellenesség és politizálás árnyékolja be az MTA jövőjét.
Reformellenesség és politizálás árnyékolja be az MTA jövőjét.

Az MTA elnöke hozzátette, az sem igaz, hogy a múlt rendszerben akadémikussá választott kommunisták irányítják ma is az Akadémiát.

Egyre erőteljesebben szorul háttérbe a tudományos teljesítmény az Akadémián.

Százhuszonöt éve halt meg a magyar historizmus festészetének nagy alakja.

Életének 90. évében elhunyt Kiefer Ferenc Széchenyi-díjas nyelvész, az MTA rendes tagja.

Mintegy százötvenen dolgoztak a Nemzeti Alaptanterven (Nat) – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel, hozzátéve: „ismét valótlan információkkal próbálják az ellenzéki médiumok félrevezetni az embereket”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn reggel.

Brüsszel is szemet vetett a magyarok befizetéseire, a pénz pedig mehetne Ukrajnába.

Év végéig tart az akció.

A kormányfő szerint ütemet tévesztettek Brüsszelben.

Ukrajna jövőbeni határairól egyeztettek a felek.

A katonai szövetség egyik vezetője szerint vizsgálják a lehetőségeket.

A férfi ellenállást tanúsított.

A bajnoki címvédő Napoli edzőjének döntését sokan kritizálták, de végül neki lett igaza.

Uli Hoeness érthetetlen kritikát fogalmazott meg a Liverpool magyar sztárjáról.

A spanyol válogatott a Montenegró elleni győzelmével csoportelsőként jutott tovább.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.