Nem harcolhatott az 1848–49-es forradalomban, így inkább élőben festette

Az 1848–49-es szabadságharc számos ütközetéről készült a lehető leghitelesebb kép, hiszen az eseményeket testközelből örökítette meg Than Mór, aki a harcok egyik legendás és ellentmondásos vezetője, Görgei Artúr mellett szolgált hadifestőként. Legendás akvarellje A kápolnai csata, melynek középpontjában a honvédeket buzdító báró Mednyánszky Cézár tábori lelkész látható.

Forrás: Than Mór

Than Mór német eredetű család fiaként született 1828. június 19-én Óbecsén. Nemesi származású és az „apáti” előnevet viselő édesapja Than János mérnök, hivatalnok, királyi pénztáros volt. A délvidéki településen – ahol ma emlékház őrzi a nevét és adja tovább a szélesebb közönségnek művészeti örökségét – töltötte gyermekéveit, majd Kalocsán folytatott tanulmányokat. A pesti egyetemen aztán jogtudományt és filozófiát hallgatott. Ebben az időszakban került szakmai és tanítványi kapcsolatba Barabás Miklóssal, neki köszönhetjük a reformkor és az 1848–49-es időszak jeles közéleti szereplői legtöbbjének portréját.

Than Mór: Isaszegi csata. Forrás: Wikipédia

Forradalom élőben

A szabadságharc idején honvéd akart lenni, de gyenge fizikuma és beteges alkata miatt nem osztották be katonai szolgálatra. Ennek következtében aztán tehetséges és ambiciózus, de még képzetlen művészként örökítette meg az akkori hadi eseményeket. A magyar ügy 1849. augusztusi bukása után egészségi állapota miatt nem sorozták be a Habsburg császári hadseregbe. Az 1850-es években művészeti tanulmányokat folytatott Bécsben, ahol Carl Rahl volt az egyik mestere, aki az osztrák akadémikus festészet jelentős alakja volt (és akinek művei Magyarországon is megtekinthetők, közéjük tartozik a debreceni katolikus Szent Anna-székesegyház oltárképe). Később Itáliában és Franciaországban volt tanulmányúton. Az 1880-as évek második felében Olaszországban élt, ahonnan hazatérve a Magyar Nemzeti Múzeum képtárának vezetője – akkori elnevezés szerint „őre” – lett, később rövid ideig az Országos Képtár, a mai Szépművészeti Múzeum elődje igazgatója volt.

Than Mór. Forrás: Wikipédia

Százhuszonöt éve, 1899. március 11-én hunyt el Triesztben. Halálakor a Vasárnapi Újság a következő szavakkal értékelte a munkásságát. 

A klasszikus minták tanulmányozása látszik művein, de a hideg német iskolán keresztül. Szépen, jól rajzolt, felfogásában azonban kimért. Színeiben a test melegsége az első, máskülönben kerülte az éles vagy feltűnő színeket. Történeti képeivel Than a magyar festészetben igen tiszteletreméltó helyet foglalt le magának, s mindig a lelkes és hivatott úttörők közt fogják emlegetni.

Az akadémikus festészet egyik legmarkánsabb magyarországi képviselője volt. Az akadémizmus irányzata a realista festészet esztétikai alapelveit tudta magáénak, a hiteles és valósághű képi ábrázolás mellett az alkotások értékhordozásában és megjelenített eszmei tartalmában is hitt. Mindez jellemző Than témaválasztásaira. Nagyszámú műve – már pályakezdésétől fogva – a magyar történelem fontos pillanatait és személyiségeit örökíti meg. Ilyen munkája például a Nyáry Lőrinc elfogatása, 1552 (1853), a Mohácsi csata (1856), az Imre király elfogja pártütő öccsét (1857), a Jelenet az ónodi országgyűlésből, 1707. június 6. (1864), az Attila lakomája (1870), a Vitéz János a latin nyelvre tanítja Hunyadi Jánost (1882), vagy a Pázmány Péter tollba mondja műveit (1885) című festménye.

Emellett portréfestőként, oltárképfestőként és helyzetképek megörökítőjeként szintén elismert alkotó volt. 

Mint portréfestő Szabadka város megbízásából, a városháza tanácsterme díszítésére megfestette Mária Terézia magyar királynő (1880) alakját a település – Mária Terézia által adományozott – szabad királyi városi rangja elnyerésének (1779) centenáriuma alkalmából. De elkészítette a Magyar Nemzeti Múzeum a Történelmi Arcképcsarnoka számára Ferenc József osztrák császár és magyar király, valamint felesége, Erzsébet királyné egész alakos képét is.

Korjellemző műve a Széchenyi és Deák kora című alkotása (falkép a Magyar Nemzeti Múzeum díszlépcsőházában, 1875). Ennek bal oldalán Petőfi Sándor, a szabadságharc költője és Kossuth Lajos, a magyar függetlenségi mozgalom vezéralakja, középen gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar, tőle jobbra Deák Ferenc, a haza bölcse látható. Mögöttük pedig gróf Batthyány Lajos, az első magyar mártír miniszterelnök, Damjanich János tábornok, aradi vértanú és báró Perényi Zsigmond, a szabadságharc kivégzett politikusa, valamint báró Eötvös József kultuszminiszter.

Szakrális tárgyú művei főként délvidéki települések templomaiban tekinthetők meg: ilyenek a Nagyboldogasszony (az óbecsei Nagyboldogasszony-templom főoltárképe, 1855), a Szent Mihály (az óbecsei temetőkápolna főoltárképe, 1860), a Mindenszentek (a szenttamási Szent Kereszt templom mellékoltárképe, 1866), a Nepomuki Szent János (a kishegyesi Szent Anna-templom mellékoltárképe, 1868), és a Szent Anna (a törökkanizsai Szent György-templom mellékoltárképe, 1868).

Érdem, tehetség, hazaszeretet

Művészetét az akadémikus szemlélet mellett komoly technikai felkészültség, ugyanakkor kissé sötét tónusú kolorit jellemezte. A heroikus szereplők és az ünnepélyes momentumok tematikája meghatározta alkotásait. Talán éppen ezért kérték föl – Lotz Károllyal együtt – a pesti Vigadó tereinek díszítésére is. Ez pedig meghozta számára az egyértelmű szakmai és társadalmi elismerést.

Monográfusa, Cennerné Wilhelmb Gizella írta a mester életének erről a szakaszáról: „A Vigadó falfestményei egycsapásra feléje irányították a figyelmet. A nemzet megbecsült festője lett, akitől sokat vártak s akinek ettől fogva két évtizeden keresztül minden nagyszabású közmunkában vezető szerep jutott. Következő monumentális megbízatása a Nemzeti Múzeum lépcsőházában magyar történeti jeleneteket ábrázoló képszalag és allegorikus alakok. Itt szintén Lotzcal együtt dolgozott. Lotz a mennyezetet és a fríz egynegyedét festette. Than szigorú akadémikus szabályok szerint adja elő mondanivalóit. Az alakok méltóságteljes nyugalomba merevedve foglalják el a számukra kijelölt helyet. Még a legszenvedélyesebb jeleneteken és jellemeknél sem lépik túl ezt a kényszerű határt. […] Fő erénye a világos elrendezés és a derűs színezés, amit a szemlélő a túl magasra helyezett képek első benyomásaként észrevesz.”

A művészettörténész így értékelte Than Mór teljes életművét: 

Ha nem is volt úttörő egyéniség, érdemes és tehetséges művész volt. Más mester keze alatt talán jobban, szabadabban kibontakozhatott volna. Mindenképpen tisztelt hely illeti meg az újabb magyar festészet történetében. Nem húzódott a munkától s nem kereste külföldön a boldogulást. Kivette részét azokból a feladatokból, amelyeket a fellendülő magyar kultúra és művészi élet kínált. Ha Than nem lett volna, kevesebb magyar művész keze alkotását láthatnánk középületeink falain; helyette talán bécsi festők jutottak volna munkához, akik azt nála jobban aligha végezték volna el. Munkájában hazája iránti szeretet vezette; sokszor az anyagi sikerről is lemondott, csakhogy dolgozhassák és hazája művészetét szolgálja. Mint az újabb magyar művészet egyik nagyérdemű úttörőjét méltán illeti meg az utókor hálás tisztelete.

A festőművész a magyar historizmus és a hazai akadémikus festészet egyik legjelesebb XIX. századi képviselője volt. Az 1848–49-es sorozata, vagy éppen történeti személyeket és kortárs politikusokat megörökítő portréi nemcsak a művészettörténetnek, de a történeti ikonográfiának is fontos darabjai és forrásai. Ugyan Than életműve elmarad Lotz Károly ecsetvonásainak könnyedsége és alkotásainak tematikai változatossága, valamint Benczúr Gyula műveinek művészi kimódoltsága, és vásznainak monumentalitása mögött, érdemes megemlékezni munkásságáról. Hiszen magyar történeti és társadalmi témákat bemutató művei gyarapítják a múltunkról való ismereteinket: segítik annak vizuális befogadását, s ezzel hitelesebb és megalapozottabb értelmezését.

Borítókép: Than Mór: A tápióbicskei ütközet (Forrás: Wikipédia)