Csak a cipősdobozok nyertek, Kína nem

Egészen elképesztő sztori volt az 1995-ös magyar-osztrák közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság. Két szempontból is. Az első, hogy az 1982-es budapesti női vb után 13 évvel ismét második helyen végzett Magyarország. A másik nagy történet pedig még akkor zajlott, amikor a vb el sem kezdődött. A csütörtökön rajtoló női kézilabda-világbajnokság előtti múltidéző sorozat második részében most arra a meccsre fókuszálunk, amelyen majdnem sikerült kiesni.

A magyar válogatott Kína legyőzését ünnepli az 1995-ös női kézilabda-világbajnokságon Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor

Azt ma már szinte senki sem tudja, hogy a Kína elleni mérkőzés előtt a vb góllövőlistáján az első négy között két kínai játékos szerepelt. Amikor a 13. percben a magyar csapat 8-0-ra vezetett az ázsiai ország ellen, senki sem hitte volna, hogy ebből gyötrelmes összecsapás kerekedik. Ehhez képest már a szünetben is csak öt góllal, 13-8-ra vezettünk, azaz az első félidő második részében a kínaiak 8-5-ös futást csináltak. Ám ekkor – azaz a szünetben – ennek még senki sem tulajdonított nagy jelentőséget.

Ahogy a második félidő elkezdődött, a magyar játékosok összecsuklottak.

Majd eljött a már citált 52. perc, amikor a találkozó folyamán Kína először – később kiderült, hogy utoljára – átvette a vezetést. 17-18, minden elveszni látszott.

El tudjuk képzelni, mit jelentett volna ennek a világbajnokságnak a kiesés. Nemcsak üzletileg, hanem sportszakmailag is. Ami az üzletet illeti, vakarhatta a fejét a magyar szövetség, tudniillik – bármennyire is hihetetlen – a hivatalosan 1200 néző befogadására alkalmas Körcsarnok nem telt meg erre a nyolcaddöntőre. 

Senki sem értette, hol vannak a nézők, mert a hivatalos közlemény szerint minden jegyet eladtak.

Ami a sportszakmát illeti: ha itt elbuktunk volna, akkor a magyar csapat nem jut a legjobb nyolc közé, ezzel egyszersmind az atlantai olimpiai részvételnek is búcsút int.

Tapintani lehetett tehát a feszültséget, s akkor még arra sem volt lehetőség, hogy a szövetségi kapitányok időt kérjenek. Ráadásul mintha a mérkőzést addig korrektül vezető spanyol bírók is vérszemet kaptak volna – egészen érthetetlen módon kezdték el tolni a kínai csapat szekerét. 

Hiába. A hajrában Mátéfi Eszter és Németh Helga lépett elő főszereplővé. Azt is mondhatnánk, ők ketten voltak azok, akik nem rezeltek be ebben a kiélezett helyzetben. Végül nem esett meg a szégyen, a magyar csapat kínkeservesen 21-20-ra nyert, s továbbjutott a legjobb nyolc közé. A meccs végén a magyarok szövetségi kapitánya, Laurencz László csak annyit mondott:

Megpróbáltuk elveszteni ezt a mérkőzést, de nem sikerült.

A Körcsarnok hangszóróiból a nagy győzelem után vígan harsogott a Republic együttes Szállj el, kismadár című dala, amely akkorra már a magyar csapat indulójává nemesedett. Belegondolni is borzalmas, hogy a kismadár ott és akkor csaknem véglegesen elrepült.

Menetelés az ezüstéremig

Innentől kezdve azonban lekerült a béklyó a csapatról. A negyeddöntőben az oroszok ellen 28-13-ra nyertünk, miközben nem csekély kárörvendéssel néztük, ahogy a társrendező osztrákok elvéreztek a dánok ellen. Ausztria vb-érmes álmai így foszlottak szét, a Gunnar Prokopp vezette társulat az alsóházban folytathatta. 

Kocsis Erzsébet kapura lő az 1995-ös női kézilabda-világbajnokság döntőjében Dél-Korea ellen
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nem úgy a mieink, akik az oroszok elleni sikert követően akkora lendületet vettek, hogy az elődöntőben a norvégokat is legyőzték.

A döntőt már nem játszhattunk Budapesten, mit mondjak, furcsa is lett volna a kicsi Körcsarnokban vb-aranymeccset rendezni.

Mehettünk tehát Bécsújhelyre, ahol a világbajnoki döntőben a szünetben még mi vezettünk 11-9-re Dél-Korea ellen. A vége 25-20 (nem ide), ezüstérem, olimpiai kvalifikáció, egy majdnem minden ízében sikeres női kézilabda-világbajnokságon.